Tisztújítás a PADOSZ-nál

Zajlik a négyévente esedékes, teljes körű tisztújítás a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezeténél, a PADOSZ-nál. A vezetőségben nem várható változás, a jelenlegi elnök és elnökhelyettesek neve került fel a jelölőlapokra. Lőrincz László elnök azt mondta, ennek ellenére fontos, hogy a tagság gyakorolja demokratikus jogait és minél többen hangot adjanak szavazatukkal a véleményüknek. Az új egyesületi törvény alapján két körös a választás.

A bizalmi választás már szeptemberben elkezdődött, jelenleg a főbizalmiak megválasztása folyik, illetve a háromtagú vezetőség megválasztásának folyamata is elkezdődött. Az elnöki pozícióra Lőrincz László az egyetlen jelölt, az alelnöki tisztségekre Bocsor István és Weisz Mátyás. Az 1400 fős tagságnak február 9-től egy héten át lesz lehetősége voksolni. A most záruló ciklus Lőrincz László értékelése szerint – mint minden szakszervezet számára – a talpon maradásról szólt. A PADOSZ működését sikerült stabilizálni szervezetileg és anyagilag is, fogalmazott. További eredmények között említette a Medicovert érintő új egészségbiztosítási rendszert és a nehéz helyzetbe került PADOSZ-tagok és családtagjaik megsegítését vállaló Kék Virág Alapítvány létrehozását.

Lőrincz László arról is beszámolt, hogy az ágazati szintű bértárgyalások elkezdődtek, eddig két tárgyalási forduló zajlott le. – Nagyon mélyről indulunk, de folyamatosak a tárgyalások. Bízunk abban, hogy tárgyalóasztal mellett megszületik a megállapodás – összegezte.