Minden mozogni vágyót várnak az Atomcsigák

Az év első futóversenye zömében az Atomcsigák tagjainak részvételével zajlott a Táncsics-park körüli megmérettetésen januárban. A futóklub 2014 novemberében ünnepelte egyéves évfordulóját, a szerveződés élére induláskor az Atomfutás megálmodója, Scheffer István állt. – Az Atomfutás rengeteg embert megmozgatott, akik megkerestek, hogy segítsek az indulásban, készítsek edzéstervet. 12 éves korom óta futok, így rendelkezem némi tapasztalattal. Azt látom, hogy a 2009-ben először megrendezett paksi futóverseny óta az amatőrök száma megsokszorozódott. Ez a divatnak is köszönhető, manapság sikk sportolni, ezen belül is futni. Ez rendkívül örömteli. Az Atomcsigák mellett tagja vagyok a közel húsz éve működő Paksi Amatőr Futó Fiataloknak is, ők szintén várják soraikba a mozogni vágyókat – mondja Scheffer István.

Az Atomcsigák célja, hogy a közös futásokon azok is el-elinduljanak, akik nem, vagy nagyon ritkán mozogtak, vagy egyszerűen féltek este egyedül futni. A kezdeti próbálkozás remekül sikerült, a közösségi élmény mára közel ötven fősre duzzasztotta a klubot, a heti három futáson átlagosan 15-20-an teljesítik az ASE csarnok–Tolnaricum–ASE csarnok távot. A közös futások során barátságok is szövődtek, a tagság összejöveteleket is szervez, sőt egy erdélyi kirándulás ötlete is felmerült. Belépő, tagdíj nincs, aki szeretne, bátran csatlakozhat, bővebb információ az Atomfutás honlapján olvasható. A legközelebbi program a farsang jegyében lesz március elsején.