Fél évszázada a szakszervezetben

Ötvenéves szakszervezeti tagságért kapott jubileumi emlékplakettet a PADOSZ nyugdíjas tagozatának közgyűlésén Dömötör Jánosné, Handa Ferenc, Kern Sándor, Lisztmájer Henrik, Nagy Gyuláné, Németh Lajosné és Pál Imre. Bármennyire is meglepő, nem ők az elsők. Az „Ötvenesek klubja” velük együtt már több mint félszáz tagot számlál. Az elismerést – ami egy emlékplakettel és szerény pénzjutalommal jár – a PADOSZ nyugdíjas tagozata 2009-ben alapította. A jubilálók mellett az újonnan nyugdíjba vonulókat és a hölgyeket is köszöntötték a közgyűlésen. Ugyanitt a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete minap újra megválasztott vezetői adtak tájékoztatást a tagságnak az aktualitásokról, majd a nyugdíjas tagozat vezető számoltak be munkájukról. A PADOSZ-nál zajlott tisztújítás a tagozatot is érintette, de változás nem történt, az elnök továbbra is Majoros János, helyettese Vida György, akik alapítástól, azaz 9 éve végzik munkájukat. A tagság azóta megháromszorozódott, ma már több mint 350 főt számlál. Majoros János azt mondta, teljes jogú tagjai a szakszervezetnek. Mint mondta, ha kell magukért, ha kell volt kollégáikért, gyermekeikért, unokáikért szállnak síkra, de arra is volt példa, hogy a teljes tagság állt mögéjük, amikor saját jogaikért harcoltak. Weisz Mátyás, a PADOSZ alelnöke is azt mondta, a kölcsönösség elve nagyon jól működik az aktív és nyugdíjas tagság között. Hozzátette, munkában is, az érdekképviselet területén is példaképként tekintenek elődeikre.