Két megyei versenyt rendeztek az ESZI-ben

Negyvenhárom diák részvételével rendezte meg az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium a már hagyományos Szilárd Leó megyei fizikaversenyt. A megméretésre ez alkalommal Szekszárdról a Garay, illetve az I. Béla Gimnáziumból, Bátaszékről, valamint Paksról a Vak Bottyán Gimnáziumból és a házigazda intézményből érkeztek. A Szilárd Leó fizikaverseny mellett az Irinyi János Országos Középiskolai Verseny megyei döntőjének is otthont adott az ESZI. A résztvevő 26 diákra elméleti és gyakorlati feladatok vártak, a legjobb nyolc versenyző az országos döntőbe is bekerül.