Kosborlesen a paksi határban

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Habár az Ürgemező hivatalosan csak az M6-os felett átívelő híd után kezdődik, a környék növény- és állatvilágának bemutatására felkért kísérőnk már jóval előbb, a faháznál elárasztott minket információval. – Nézzétek, nyílik az akác. Tudtátok, hogy gyógynövény? Akinek sok a gyomorsava, refluxos, annak ez kifejezetten hasznos – sorolta Sáfrány Szilvia. Természetegesen abban is naprakész, hogy melyik gyógynövényt hogyan, miként kell elkészíteni, melyiket kell és lehet forrázni. Éles rikoltás szakítja meg a beszélgetést, mire Szilvia megjegyzi, a természet csúnyán elbánt az egyébként káprázatosan szép pávával, amikor ilyen hanggal áldotta meg. A páva egy aranyfácán társaságában a kerítés mögött bontogatja ékes faroktollazatát, de útikalauzunk már újabb kincsekre figyel. Mint meséli, a harkály az idősebb fák törzsébe vájja odúját. Minden évben újat, az előzőt pedig más madarak vesznek birtokba. Mivel egyre kevesebb az erre alkalmas fa, szükség van a mesterséges odúkra, amelyeknek se szeri, se száma a fakocsma körül. – Ez egy madárparadicsom, a tulajdonos a télen 130 kiló napraforgót tett ki az etetőkbe – meséli Szilvi, miközben felhívja figyelmünket az egyszerű virágalátétből kialakított fürdetőkre, ami szavai szerint a madárbarát kert alapja. A kis szárnyasok koncertje kíséretében kutakodunk fán, bokron, fűben fészek után. Találunk is egyet. Erdei pintyé, benne vannak a tojások is. A madarak mellett a mókusok is állandó lakói a takaros „kertnek”, a fák ágaira tűzött almán ők osztozkodnak a rigókkal, amelyek szintén szeretik az efféle lágy eledeleket.

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Miközben az Ürgemező felé haladva hol egy kökény, hol egy galagonyabokorra bukkan, csalánra, turbolyára mutat rá, s beszél arról, hogy a gyógynövények nagyon sok esetben természetes színezőanyagok is, azt is megtudjuk, hogy „gyüttment”, a férje oldalán került Paksra. A természethez való vonzódása akkor kezdődött, amikor Törökbálinton dolgozott óvónőként, de Pakson teljesedett ki. Szerinte, április-májusban mutatja legszebb arcát az Ürgemező, akkor a legszínesebb, de mindettől függetlenül az év minden szakában szép. Van egy nagy előnye, ami egyben hátrány is: túl közel van a városhoz. Így sokan kijárnak, s láthatják, hogy itt milyen értékek vannak, de ezzel együtt óvatlanságukkal sok kárt okoznak. Bár hivatalosan csupán három út van, széltében, hosszában keréknyomok szelik át a mezőt. Ez azért gond, mert ahol felszaggatják az összefüggő talajtakarót, a legigénytelenebb, agresszíven terjedő fajok nyernek teret, így a vaddohány, a bálványfa, az aranyvessző. Ahhoz, hogy valaki tudja az elvárt viselkedést, olvasni sem kell tudni, a tájékoztató tábla piktogramjai egyértelműek.

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

 

Örömmel állapítjuk meg, hogy az árvalányhaj is elkezdett „himbálódzni”, arrébb egy feltűnőnek nem mondható ökörfarkkórót is lencsevégre kapunk. Kirándulásunkat abban a tudatban időzítettük, hogy ugyanezt tegyük egy Ürgemezőn honos orchideafajtával, a kosborral. A lábunk alá nézve, immár csatárláncban keressük az ominózus virágot.

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Ha azt nem is, néhány szál bárány pirosítót sikerül felfedeznünk. Az előző esti eső után hátramaradt vízcseppek kifejezetten „jól állnak” a növénynek, ami gyökerében hordja azt a festőanyagot, amivel régen a lányok az ajkukat pirosították, likőröket színeztek vele, és ahogy a neve is mutatja, bárányokat jelöltek vele. Kitartásunkat siker koronázza, két szál bíborszínű kosbort sikerül felfedeznünk a fűben. Láttukra megállapítjuk, hogy a környék szépségeinek felfedezésére irányuló túráinknál egy dolgot tekintve biztosan következetesek vagyunk: mindig sikerül lemaradnunk arról, amikor legszebb pompájukban láthatóak a virágok. Hamar megvigasztalódunk a levélről levélre szálló lepkéket, majd egy beszédes nevű tövisszúró gébicset figyelve.

Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
Fotó: Babai István/Paksi Hírnök

Hazafelé még egy sor hasznos dolgot megtudunk az állatokról, növényekről. Egyebek között azt, hogy amelyik növény nevében eb, vagy farkas van, az mérgező. Aztán azt, hogy még a tyúkhúrnak is egy sor gyógyhatása van. Egy szél által kitépett árvalányhaj szál okán arról is tudomást szerzünk, hogy valójában az egy igen elmés szerkezet, aminek van egy „repítőkészüléke”, amely a mag terjedését segíti elő. A hegyes csúcsú mag földre hullva szinte „betekeredik” a talajba. Ez tökéletes a növény szaporodása szempontjából, de makacs ragaszkodása állatok bundájába, kiránduló nadrágjába akadva bosszúságot okozhat. A természet egy hasonlóan leleményes találmánya a bogáncs, ami „tapadócsápjai” segítségével utazik az állatok, emberekre ragadva. Ezt ezúttal nekünk sikerült elkerülnünk, de egy leleményes feltalálónak nagyjából száz esztendeje nem. Szerencsére, hiszen ennek köszönhetően született meg a tépőzár.