Bizakodik a támogatások kapcsán az ASE

Eredményes évet tudhat maga mögött az Atomerőmű Sportegyesület: a szakosztályok versenyzői számos nemzetközi és hazai érmet szállítottak 2014-ben, de ami ennél is fontosabb, a sportolói létszám tovább növekedett. Az idei küldöttközgyűlés – amely idén is az Energetikai Szakközépiskola nagyelőadójában zajlott – főbb napirendi pontjai közé tartozott az elnökség beszámolója a klub 2014. évi tevékenységéről, valamint tavalyi év gazdasági beszámolója. Dr. Kovács Antal, az egyesület elnöke a klub jelenlegi pénzügyi helyzetére is kitért.

– Az elmúlt napok egyeztetései arra engednek következtetni, hogy az atomerőmű engedélyt kap arra, hogy támogassa az egyesületet. A tárgyalások folyamatosan zajlanak, és remélem, mire az klub NB I-es kosárlabdacsapatának le kell adnia a nevezést a következő szezonra, pénzügyi téren is minden rendben lesz. Azt gondolom, hogy a döntéshozók (a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a szerk.) is mérlegelik, mennyire fontos az, hogy az atomerőmű hírét a sporton keresztül is vigyük; értékelhető az a nagy mennyiségű sporteredmény, illetve az a nagy aktivitás, ami a szabadidősportot is jellemzi. Bizakodó vagyok, hogy lesz lehetőségünk a folytatásra. Remélem, hogy a döntés heteken belül megszületik. Az első félévre megkaptuk a támogatást, a második félév kérvénye pedig már a döntéshozók asztalán van – összegzett dr. Kovács Antal.

A küldöttközgyűlésen felügyelő bizottság is alakult, elnöke dr. Török Erzsébet, tagja Juhász Sándor és Kovács András Béla lett. Az összejövetelen hagyományosan díjakat is átadtak: az ASE Örökös Tagja elismerést Szinger Csaba gazdasági szakember, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. gazdasági igazgatója, míg az ASE Örökös Bajnoka címet Boros Gergely kajakozó vehette át.