Paks és a nukleáris hatóság is elkötelezett a biztonság iránt

– Egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar hatóság szakemberei elkötelezettek a nukleáris biztonság garantálása mellett mind az atomenergia alkalmazása, mind a radioaktív források kezelése terén – összegezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség igazgatója a szervezet által Magyarországon végzett felülvizsgálat eredményét. Grzegorz Rzentkowski és Michael R. Johnson misszióvezető, az Amerikai Egyesült Államok Nukleáris Biztonsági Hatóságának igazgatóhelyettese számolt be arról, hogy a magyar kormány felkérésére végzett, két héten át zajló nemzetközi felülvizsgálat azt állapította meg, hogy az Országos Atomenergia Hivatal a nukleáris biztonság iránt elkötelezetten, magas színvonalon végzi a munkáját és van több olyan gyakorlata, ami más országok számára is követendő például szolgálhat. Azonosítottak több olyan területet, ahol lehet még lépéseket tenni a biztonság magasabb szintre emeléséért. Ahogy Grzegorz Rzentkowski mondta, a legfontosabb üzenet, amit a szakértők nem a hatóság, hanem a kormány felé fogalmaztak meg az, hogy biztosítani kell a felügyeleti hatóság hatékony függetlenségét, a munkájához szükséges anyagi és emberi erőforrásokat.

A követendő példák közül kiemelték azt, hogy Magyarország élen jár a fukusimai tapasztalatok alkalmazásában, a több atomerőművi blokkra kidolgozott baleset-elhárítási gyakorlata példaértékű.
A NAÜ úgy nevezett IRRS-missziója által végzett felülvizsgálatról szóló zárójelentést, ami három hónapon belül készül el, a nyilvánosság is megismerheti. Ez, illetve azon komplex önértékelés alapján, amelyet az Országos Atomenergia Hivatal a misszióra készülve végzett el, akciótervet állítanak össze a hatósági munka javítása érdekében. A NAÜ vezetői azt is elmondták, hogy már megkapták a magyar kormány felkérését arra az utóvizsgálatra, amely arra hivatott, hogy ajánlásaikat hazánk beépítette-e a hatósági munkába.
Grzegorz Rzentkowski a meglévő és tervezett atomerőműre vonatkozó újságíró kérdésekre is válaszolt. Abban, hogy titkos az építésre vonatkozó szerződés, mint mondta, nem lát kivetnivalót, hiszen az gazdasági kérdés. Arra, hogy az ügynökség lát-e biztonsági kockázatot abban, hogy a paksi atomerőmű menedzsmentjét fejvadász cégek által keresett külföldi vezetőkkel cserélnék le, az igazgató leszögezte: tapasztalataik szerint a paksi atomerőmű mostani üzemeltetői felkészült, kompetens szakemberek. Ezek a feltételek semmi esetre sem csorbulhatnak – hangsúlyozta. – Megvizsgáltuk és azt tapasztaltuk, hogy a hatóság nagyon szigorú követelményeket támaszt az engedélyes, a paksi atomerőmű felé a nukleáris biztonság terén. Az erőmű vezetőinek és minden munkatársának önértékelést kell végeznie a nukleáris biztonságra vonatkozóan. Ez nagyon jó gyakorlat. Egy sor garancia, biztosíték van arra, hogy ez a menedzsment a legjobban végzi a feladatát és őrzi, biztosítja a nukleáris biztonságot – szögezte le.