Harmincezer oldalas dokumentáció alapozza meg a C15 projektet

Habár azzal a céllal hirdetett közmeghallgatást az Országos Atomenergia Hivatal, hogy az érintettek, illetve az érdeklődők feltehessék kérdéseiket és kifejthessék álláspontjukat az atomerőművi blokkok üzemeltetési ciklusának meghosszabbításáról, egyetlen kérdés és egyetlen vélemény sem hangzott el a témában. A paksi városházán gyűltek össze az engedélyes – azaz a paksi atomerőmű – és az engedélyezésben érintett hatóság képviselői. A 15 hónapos üzemeltetési ciklusról Czibula Mihály kiemelt projektvezető adott tájékoztatást kiemelve, hogy magyar innováció eredménye az atomerőmű versenyképességét erősítő átalakítás. A 15 hónapos kampány bevezetésével öt év alatt blokkonként egy főjavítás megtakarítható, ez évente 12–40, átlagosan 25,88 nappal, vagyis közel 2 százalékkal növeli az erőmű rendelkezésre állását, ezáltal a megtermelt villamos energia mennyiségét. A csökkenő karbantartási munkavolumen miatt kevesebb lesz a kollektív dózis, csökken a radioaktív hulladék mennyisége, így az anyagi előnyök mellett – a C15 projekt másfél milliárd forintos befektetéssel évi négymilliárd forint többletbevételt jelent – a környezeti terhelés terén is pozitívumot jelent az átalakítás, illetve csökkenti a villamosenergia-import függőséget.

A ciklushosszabbítás összhangban van a nemzetközi tendenciákkal – fogalmazott Szepes Károly felügyeleti főosztályvezető-helyettes (OAH). Ahhoz, hogy az engedélyt a nukleáris hatóság az átálláshoz megadja, igazolni kell azt, hogy az átalakítás nem csökkenti az atomerőmű biztonságát. A kampány megnövelése az engedélyezés szempontjából 1-es kategóriába tartozik, azaz kiemelt fontosságú, akár új erőműépítésnél a telephely-, létesítési, valamint üzemeltetési engedély – vázolta lapunknak Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója. Azt mondta, ez azért van, mert a kampánynövelés komoly változásokkal jár: új üzemanyag kerül a reaktorokba, tovább lesz bent, mint korábban, át kell alakítani a karbantartási stratégiát, módosítani kell bizonyos üzemeltetési előírásokat, paramétereket. Az atomerőmű 30 ezer oldalas tanulmányban alapozta meg a 15 hónapos kampányra való átállást. A hatóságnak a törvény szerint hat hónap áll rendelkezésére a döntés meghozatalára, amit indokolt esetben három hónappal meghosszabbíthatnak.