Több mint egymillió forint gyűlt össze a Gastroblues Pikniken

A rekkenő hőség sem riasztotta a baráti társaságokat, kollektívákat és egyéb közösségeket, a Gastroblues Piknikre ezúttal is megtelt az ESZI parkja. Rengeteg települést és sokféle „műfajt” képviseltek a főzőverseny nevezői. A műfaj az ételekre és a közösségekre egyaránt értendő, hiszen akadt, aki sonkás-sajtos roláddal, más vörösborban dagonyázó vaddisznóval készült. Főztek munkahelyi közösségek, intézmények, települések, civil szerveződések, baráti társaságok, zenekarok, a határon túlról érkezett küldöttségek. A galántai standnál ipari méretű galuskaszaggatóval készült a juhtúrós sztrapacska, de csak a szemfüleseknek jutott belőle, mert nagy volt a keletje. A már említett vörösborban dagonyázó vaddisznó a Tűzkerék tűzhelyén készült, míg a TEIT színeit képviselő kalocsai szakácsmester kacsamájjal megbolondított lecsót készített. Ott voltak és terjesztették az ismereteket a nukleáris iparban dolgozó nők (WIN) és fiatalok (FINE). Egyes asztaltársaságok többféle ételt is a zsűri elé vittek, így nem meglepő, ha akadtak olyanok, akiket Kovács János az ételt bírálók képviseletében kétszer is kiszólított. A finom ételek a zenészeket is a sátrak közé csalták, akik közül többen is el-elidőztek egy-egy sátornál. Takács Tamás a Fortuna Rádió csülkös körömpörköltjét választotta, majd a Pálfai Borbarátok Körénél elegyedett beszélgetésbe. Ugyanitt időzött Pleszkán Écska is zenésztársával, s mesélt arról, hogy azonnal hatalmába kerítette a fesztivál. Elmondta, hogy negyedszer jár Pakson, de nemcsak fellépni jött, hanem elejétől végig marad, mert igényes, jó zenéket hallhat és az emberek „irreálisan” kedvesek.

Gastroblues Piknik. - Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Gastroblues Piknik. – Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A Tűzkerék xT-nek saját sátra volt – idén is – sőt az ott készült remek étel a zsűri tetszését is elnyerte.
Több ezer kóstolójegy kelt el, a 250 forintért árusított tikettek eladásából több mint egymillió forint gyűlt össze, a bevétellel ismét a viski magyar óvoda útját kívánják egyengetni a szervezők, amiért Jenei Károly lelkész hálás szívvel mondott köszönetet. A székelyudvarhelyi Hargita csapat „kapitánya”, Szász Jenő az eredményhirdetés pillanatait használta ki arra, hogy elmondja, Gárdai György után családtagjait fogadják tiszteletbeli székellyé az irántuk tanúsítottakat megköszönve.

Az idei Gastroblues fesztiválon mintegy harminc koncertet tartottak, és ezúttal a nők uralták a színpadot: többek között itt volt az idei rendezvény nagyágyúja, az amerikai Beth Hart, Pleszkán Écska, Keresztes Ildikó és Tóth Vera is, akit az Éles Gábor Trió vendégeként a templomi koncerten és a csarnokban is hallhatott a közönség. - Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Az idei Gastroblues fesztiválon mintegy harminc koncertet tartottak, és ezúttal a nők uralták a színpadot: többek között itt volt az idei rendezvény nagyágyúja, az amerikai Beth Hart, Pleszkán Écska, Keresztes Ildikó és Tóth Vera is, akit az Éles Gábor Trió vendégeként a templomi koncerten és a csarnokban is hallhatott a közönség. – Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Három csapat gyűjtött több mint 300 kóstolójegyet, ők – a Motoros Baráti Kör, a dunakömlődi borbarátok és Székelyudvarhely – osztoztak hárman a közönségdíjon. A legjobb borkorcsolyát – sajttal, sonkával töltött roládot – készítő nevező kiléte titokban maradt a zsűri előtt, második a Reform főzőklub „spárga blues”-a lett, harmadik helyen Burjánné Uhrin Klára végzett pogácsával. A borral készült ételek mezőnyének legjobbja a székelyudvarhelyiek szarvaspörköltje lett, ezzel a Csengey Dénes Kulturális Központ és a Tűzkerék csapatát utasították maguk mögé. Halászléfőzésben a borász, Légli Ottó kiválóan szerepelt, „bronzérmes” lett, a Paksi Városi Vegyeskar két – különböző szakácsok által készített – étele mögött. Az egyéb ételek kategóriája színes, változatos volt, amit az eredmény is tükröz: a Szegedi Halvajárók nyertek túrós csuszával tálalt pontypaprikással, második helyezést ért el a különdíjjal is jutalmazott Pálfai Borbáratok Köre babgulyással, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a TEIT (Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás) képviselői állhattak fel a kacsamájjal készített lecsójuknak köszönhetően. Szintén ők nyertek első díjat a standok szépségversenyében, Kézdivásárhely és Györköny előtt.