Megváltozott feltételekkel megnyílnak a JETA forrásai

Megváltozott feltételekkel megnyílnak a JETA forrásai

Szerző -
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Jelentős változásokat hozott a pályázati rendszerben, hogy idén már nem az atomerőmű, hanem a Miniszterelnökség biztosítja a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) költségvetését, derült ki a JETA kuratóriumának keddi, Bölcskén tartott ülésén. Ez nem csupán a potenciális pályázók, hanem az atomerőmű által létrehozott szervezet számára is újdonságot jelentett. Az alapítvány számára biztosított 600 millió forintos térségfejlesztési támogatásra magának a JETA-nak is pályáznia kellett a Miniszterelnökséghez, bemutatva a fejlesztési célokat és nevesítve a lehetséges kedvezményezett települések körét. Az alapítvány szakmai programja pozitív elbírálásban részesült. A támogatási szerződést, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány nappal korábban aláírt, a kuratórium keddi ülésén fogadta el, ezzel megnyitva a pályázati lehetőséget az önkormányzatok számára. – Szokatlan ez a megoldás, de a kormány megtartott szava mindenképpen pozitív – mondta Kováts Balázs utalva arra, hogy Lázár János júliusban írta alá azt a dokumentumot, amelynek köszönhetően visszaállt a paksi atomerőmű környezetét érintő térségi támogatási rendszer. A kormány döntése értelmében a júniusban 41 település részvételével megalakult társadalmi tanács 600 millió forint támogatási forráshoz juthat a JETA-n keresztül. Felkai György, a kuratórium tagja azt mondta, nagy jelentőségű, hogy a Miniszterelnökség országos szintre emelte a helyi törekvéseket és, hogy a korábbiakhoz képest húsz százalékkal több forrást biztosított a célokra. Utalt arra, hogy a lehetőségek bővültek, de azzal együtt az elvárások is. Hamvas István, a kuratórium elnöke úgy fogalmazott, üdvös, hogy az erőmű célja találkoztak a politika és a térség szereplőinek céljaival, és ezeket magasabb szintre emelték.

A korábbiakhoz képest a pályázati feltételek is módosultak. A kuratórium öt pályázati ablakot nyitott meg, amelyek az életminőség és az életbiztonság emelését, a közösségi épületek energiaracionalizálást, a helyi építészeti értékek megóvását célozzák. Külön ablak nyílt a települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztési terveinek elkészítésére is. Jelentős eltérés a korábbiakhoz képest, hogy egy önkormányzat akár három pályázatot is benyújthat és előnyt élvez, ha a pályázat valamilyen módon összhangban van a bővítéssel. A beadási határidő szeptember 15., döntés november első felében várható.