Határon túli hallgatók az atomerőműben

Két kéthetes turnusban huszonnégy magyar ajkú főiskolás, egyetemista fiatal vesz részt idén a paksi atomerőműben szakmai gyakorlaton. A program régre nyúlik vissza, még a Pakson működő főiskola fogadott először hasonló konstrukcióban fiatalokat, majd annak megszűntével az erőmű oktatási főosztálya folytatta a jó visszhangot kiváltó kezdeményezést. – Fontos, hogy a határon túli magyarság magyarul és ilyen mélységben kapjon tájékoztatást az atomenergiáról, és fontos a kapcsolat is, amit így velük kialakíthatunk – fogalmazott dr. Kovács Antal. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója azt is hozzáfűzte, hogy idén Erdélyből és Felvidékről érkeztek a műszaki pálya különféle szakterületeiről fiatalok. Minden turnus általános atomerőművi ismeretek átadásával indult, később szakirányuknak megfelelő tudással, tapasztalattal gyarapodhattak a diákok. Tudásukat nemcsak az atomerőmű falai között gyarapíthatták, kedden például Bátaapátiban, a radioaktívhulladék-tárolóban jártak. Vendéglátóik arról is gondoskodtak, hogy szabadidejükben megismerhessék Paks értékeit, sőt távolabbra, a Balatonra is szerveztek számukra kirándulást. A fiatalok azt mesélték, hogy teljesen térítésmentes, de kiváló ellátásban van részük. Szállásukon, a csónakházban, éjszakába nyúló beszélgetéseken kovácsolódott össze a csapat.

– Nem gondoltam, hogy ilyen jó társaság fog össze jönni és ilyen remekül szórakozunk majd együtt – jegyezte meg Köböl Klaudia, aki a rimaszombati járásban, Szlovákiában él, de Csehországban tanul műszaki egyetemen orvosi kémiát. Klaudia Paksot kellemes kisvárosnak, az atomerőmű programját nagyon jó kezdeményezésnek nevezte. Azt mondta, hogy számára szakmai szempontból is jó lehetőség, hiszen teljesen más egy atomerőmű laboratóriuma, mint egy iskolai. Az pedig külön adalék, tette hozzá Klaudia, hogy magyarul mélyítheti tudását, így legalább nem felejti el a szakmai kifejezéseket az anyanyelvén. Takács Péter is felvidéki, Komáromban tanul alkalmazott informatikát. – Pozitív benyomásokat szereztem, teljes mértékben megvagyok elégedve az itt tapasztaltakkal, tanultakkal – foglalta össze véleményét. Hozzáfűzte, hogy az atomenergiával voltak fenntartásai, de a most látottaktól ezek szertefoszlottak, nagyon szervezett, rendezett körülmények fogadták a paksi atomerőműben.

– Az pedig, hogy a magyarságot próbálják összefogni, csodálatos – tette hozzá.

Lingvay Mónika, aki idén mestervizsgázott Kolozsváron, mint vegyész-biomérnök, azt mondta, mivel tanulmányaihoz kötődik, kifejezetten érdekelte a sugárzás, a sugárvédelem szakterülete, de összességében is pozitív benyomások érték. Az atomerőművet és a szakmai gyakorlatot is nagyon jól szervezettnek, a szabadidős programokat sokszínűnek, gazdagnak értékelte.