Pakson gyűjt aláírást a Munkáspárt

Nyugatiak az árak, de a bérek nem igazodtak hozzájuk, mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke paksi látogatásán. A párt aktivistái a piactéren tartanak aláírásgyűjtést pénteken, illetve a Városháza előtti téren standolnak. A Munkáspárt elnöke elmondta, nem elégedettek a kormány intézkedéseivel, mert a társadalom széles rétegeinek nem garantált a biztos munka, a biztos jövedelem, a biztos megélhetés. Thürmer Gyula a menekültügy kapcsán elmondta, a kormány felelőssége megoldást találni a problémára, és ebben támogatni kell, mert csak széles konszenzussal és az Európai Unión belüli összefogással érhető el valós eredmény.

Az atomerőmű bővítésről a szervezet elnöke elmondta, támogatják az új blokkok építését és az oroszokkal történő együttműködést is helyes döntésként értékelik. A Munkáspárt Paks mellett a Dunántúl több településére is ellátogat aláírásgyűjtő akciót szervezve a kormány intézkedéseivel kapcsolatban.