Győzelem a címvédő Videoton ellen

A második félidőtől emberhátrányban játszó Paks 2-0-s győzelmet aratott a címvédő Videoton felett a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában, szombaton a Fehérvári úton. Némileg aktívabb volt a Videoton az első félidőben, legalább is a bekapott gólig. A hazai vezetést követően azonban jobbára a mezőnyben folyt a játék, majd a Paks növelhette volna előnyét, de kimaradt a nagy helyzete, áll az MTI tudósításában. Fordulás után egymás után háromszor mutatott fel sárga lapot a játékvezető, közülük az utolsó pirosat ért, mert Szabónak már volt korábban is egy, így a paksiak emberhátrányba kerültek. Ezen felbuzdulva növelte a tempót a Videoton, buktatásért megítélt büntetőből azonban ismét a Paks volt eredményes. A vendégcsapat ezután még nagyobb lendülettel rohamozott, az eredményen viszont így sem tudott változtatni, összegzett a Magyar Távirati Iroda.