Szekszárdon múlt szombaton már emberéletet követelt a mustgázmérgezés: egy idős embert a szekszárdi hivatásos tűzoltók eszméletlen állapotban hoztak ki egy Kisbödő utcai pincéből. A férfit a mentők a tűzoltókkal közösen majd’ egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Évente körülbelül egy tucatszor riasztják a tűzoltókat mustgáz miatt, és sajnos nem múlik el év úgy, hogy valaki ne veszítené el az életét mustgáz okozta balesetben.

A Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottság felhívásban figyelmeztet a mustgáz veszélyeire. A mustgáz nem más, mint a must erjedése során keletkező szén-dioxid. Színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, zárt térben a padlótól fogva tölti fel a helyiséget és szorítja ki a levegőt. Így aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik, oxigénhiányos állapotba kerül. Ez szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.

A közlemény kitér arra, hogy a mustgázzal kapcsolatos pincebalesetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek. A borospincét üzemeltetők gondoskodjanak a pincék szellőztetéséről, a hordókat pedig, ha lehet, igyekezzenek nagy térben elszórva elhelyezni. A legjobb megoldás a balesetek megelőzésére a borospincékbe szén-dioxid-érzékelők telepítése. Alkalmazható a jól ismert gyertyás módszer is a mustgáz érzékelésére, de az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, akkor nincs elegendő oxigén a helyiségben és azonnal el kell hagyni a pincét, mert életveszélyes ott tartózkodni.

Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel anélkül a segítő is áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet. Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon, zárul a közlemény.