Gévay és Bartha is a CsakFoci.hu válogatottjában

Bartha László és Gévay Zsolt is bekerült a CsakFoci.hu 8. fordulós válogatottjába. A Paks első osztályban játszó labdarúgóit a Videoton ellen nyújtott hétvégi teljesítményük alapján válogatták be a legjobbak közé, adta hírül a klub honlapja.

Megérdemelten nyertünk a Videoton ellen – szögezte le Bartha László, hozzátéve: a székesfehérvári csapat gyengélkedik ugyan, de kitűnő játékosok alkotják. – Ha azt a játékot hozzuk az MTK ellen is, amit tudunk, akkor ellenük is van keresnivalónk – latolgatta a következő meccs esélyeit a középpályás.

Nagy fegyvertény ez a győzelem – fogalmazott a paksifc.hu oldalon Gévay Zsolt is. A zöld-fehérek védője szerint a küzdelmes meccset játszottak a tavalyi bajnok ellen, rengeteg párharc jellemezte a mérkőzést. – A kiállítás után sem hagytunk nagy területeket, így ekkor sem tudott a Videoton komoly helyzetet kialakítani – tette hozzá Gévay, aki szerint az előttük álló, MTK elleni meccs is hasonlóan nehéznek ígérkezik.