Pályázatból újítanák fel a dunakömlődi iskolaépületet

Csatornavizsgáló kamerarendszer vásárlására és a volt dunakömlődi iskolaépület homlokzati nyílászáróinak részleges cseréjére nyújt be pályázatot az önkormányzat a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz – erről rendkívüli ülésen döntött Paks képviselő-testülete. Süli János polgármester elmondta, hogy az elképzelés szerint a kamerarendszer az önkormányzat tulajdona lesz és a Mezőföldvíz Kft. fogja üzemeltetni. A testületi döntéssel megpályázott összeg mintegy 11 millió forint, a jóváhagyott önerő pedig valamivel több mint 2 millió. A másik projekt a Béke utca 13 szám alatti, helyi védelem alatt álló volt dunakömlődi iskola épületeinek részleges homlokzati nyílászárócseréjét, valamint az ennek során esetlegesen keletkező utcafronti homlokzatok javítását és színezését foglalja magába. A pályázott összeg valamivel több mint 8, az önerő pedig 2 millió forint.

Az ülésen jóváhagyták az atomerőmű-bővítésre való felkészülés jegyében Szekszárd és Paks között kötött együttműködési megállapodást, amit a két város polgármestere a héten írt alá. A települések a gazdaságfejlesztés, a kultúra és a szolgáltatások, valamint a turisztika területén kívánnak együttműködni. Nem kizárt, hogy a későbbiekben más településekkel, például Kalocsával, Dunaföldvárral is létrejön hasonló megállapodás.

Mindezek mellett arról is döntött a grémium, hogy az Életfa Idősek Otthona intézményvezetőjének technikai okokból jövő év január 1-től 15-ig megbízzák Borbás Lászlót. A Helyi Építési Szabályzat módosítása is a testület elé került, mégpedig a Fehérvári úti stadion megvalósítása kapcsán.