A közvetlen párbeszéd meghozta az eredményt

Ha államtitkári levél nem is, válasz érkezett Kováts Balázs május 4-én, egy paksi lakossági fórumon intézet felszólalása nyomán. A paksi atomerőmű egykori munkatársa L. Simon László államtitkár jelenlétében tette szóvá többedmagával, hogy egy korábban közmegelégedésre működő rendszerből kivontak hozzávetőleg egymilliárd forintot: az atomerőmű nem támogathatta a helyi sportot, a civilszervezeteket, nem köthette meg a médiaszerződéseit, és saját alapítványa, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) számára sem juttathatott forrást. A hozzászólásra az ösztönözte, hogy úgy érezte, egyre sűrűsödtek a problémák, és csak idő kérdése, hogy valahol valamikor a szelep átereszt. Úgy ítélte meg, hogy jó alkalom az erőmű-beruházáshoz kapcsolódó lakossági fórum.

– Nem lázadni, forradalmárkodni akartam, hanem békés módon megmutatni, amiről valószínűleg Budapesten nem tudtak, mert vagy nem jutott el a probléma híre, vagy nem úgy, ahogyan az a valóságban volt – vázolta. Mint hangsúlyozta, abszurd, hogy akkor borították fel az atomerőmű körül kiépült, jól működő támogatási rendszert, amikor további két blokkot akarnak építeni.

Meglehetősen gyorsan, alig egy hónappal a fórum után megérkezett a válasz első momentuma Lázár János személyében, aki a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kedvezményezetti körét alkotó 41 település vezetőit hívta össze. Előttük beszélt arról, hogy a kormány továbbra is támogatni kívánja a térség fejlesztését a meglévő atomerőmű elfogadottsága, és a tervbe vett új blokkok társadalmi beágyazódása érdekében. Itt esett szó először a Paksi Társadalmi Tanács megalakításának szándékáról is. És – miként Kováts Balázs kiemelte – Lázár János itt fogalmazta meg azt, hogy a térségbe érkező támogatást a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány már kialakult, bejáratott pályázati rendszerén keresztül szeretnék a településeknek juttatni. Minderre 600 millió forintot irányzott elő a kormány a központi költségvetésből és rendelkezett a többi, korábban kivont forrás visszajuttatásáról is.

Lázár János akkori nyilatkozatai Kováts Balázs szerint jelzik, hogy a paksiak szava célba jutott, nyitott fülekre talált.

A JETA kuratóriuma augusztus 4-én az érintett települések polgármestereinek részvételével tartott nyilvános ülésén már közzé is tette az idei pályázati felhívást, amely az eddigi prioritásokat fogalmazta meg azzal együtt, hogy az atomerőmű kapacitás-fenntartásához kapcsolódó fejlesztési elképzelések kerüljenek a fókuszba. A szeptember 15-i határidőre 88 pályázat érkezett az érintett negyvenegy településről 720 millió forint értékben. Döntést a kuratórium no­vember közepéig hoz. A támogatottaknak tizenkét hónap alatt kell megvalósítaniuk a tervezett fejlesztést, vázolta Kováts Balázs, aki tanácsadóként segíti az alapítvány munkáját.

Emlékeztetett arra, hogy Lázár János augusztusban ismét találkozott a negyvenegy település polgármestereivel. Ebben a körben beszélt arról, hogy az alapítvány működésére a következő években is számít, a konkrét felkészülési feladatokat viszont más forrásból tervezik finanszírozni.

– A közvetlen párbeszéd meghozta az eredményt. Nem morgolódni kell, hanem nyíltan beszélni a gondokról – vonta le a konzekvenciát Kováts Balázs hozzátéve, hogy ez évre tehát rendeződött a helyzet, és bízik benne, hogy a következő esztendőben, amitől csupán négy hónapnyira vagyunk, nem kell új csatákat vívni.