Közös gondolkodás a város jövőjéről

Közös gondolkodásra hívja a városban élőket Süli János polgármester. Paksi esték címmel új sorozat indult, az első rendezvényen építészekkel együtt a városháza és a Táncsics park jövőbeni hasznosítására keresték a választ.

Paksi és környékbeli építészeket vártak arra a rendezvényre, mely a Paksi esték címmel elindított új sorozat első állomása volt. – Nemcsak a kampányidőszakban szeretnénk tartani a kapcsolatot a helyiekkel, közösen kell ötletelnünk arról, milyen legyen a jövőben Paks – mondta el a kezdeményezés céljáról Süli János polgármester. Hozzátette: új lehetőségek előtt áll a város az atomerőmű-bővítés kapcsán, bíznak abban, hogy számtalan pénzforrás és azzal együtt fejlesztési lehetőség is érkezik majd a városba. – Itt az idő, hogy beszéljünk a jövőről és ne csak azok, akik a hivatalban dolgoznak ezen, hanem azok is mondják el a véleményüket, akik épületeket, lakásokat terveznek Pakson. A kollektív bölcsesség mindig eredményesebb, mint kisebb csoportok munkája – fogalmazott Süli János.

A városháza további hasznosítása, az épület városban betöltött szerepe és lehetőségei, illetve a Táncsics utcai park sorsa, kapcsolata a Dunával, a konzervgyári területtel – többek közt ezek a témák kerültek fókuszba az első fórumon. A hozzászólók között volt, aki a jelenlegi városközponti épületek megtartása és felújítása mellett érvelt, és volt, aki szerint új városházát kell építeni egy új központ kialakításával a Táncsics parkban. Felmerült ötletként egy új tanuszoda építése is, kiegészítendő az új gyógyfürdő kínálta lehetőségeket. Az idő rövidnek bizonyult a téma megvitatására. A következő alkalomra meghívták azt a tíz, mesterképzésre járó építészt, akik nyári kurzusukon a paksi városfejlesztési lehetőségeket vizsgálták. A külsős szakemberek véleménye új ötleteket hozhat a helyiek számára – hallhattuk.

A Paksi esték alkalmai nyilvánosak, várnak minden érdeklődőt. A tervek között szerepel az építészeti beszélgetéseket követően a kultúra területén rejlő fejlesztési lehetőség megvizsgálása és az energetikával kapcsolatos kérdések megvitatása is.