A vértanúkra emlékeztünk

Hőseink olyan példát adtak, mely minden korban minden magyart kötelez. Ezt a példát, ezt az értékes hagyatékot őriznünk és tisztelnünk kell, mondta Tell Edit beszédében, az aradi vértanúk tiszteletére tartott városi megemlékezésen. Az alpolgármester beszélt arról, hogy gyorsan elterjedt ország- és Európa-szerte az aradi kivégzések híre, s emlékeztetett, hogy az Aradon kivégzetteken kívül számos katonai és polgári áldozata volt az értelmetlen megtorlásnak. Rámutatott, hogy nekünk, ma a jelenlegi és múltbéli nemzetközi és magyar történések okán a tanulságokkal kell foglalkoznunk: azzal, hogy a fékevesztett gyűlölet sohasem vezet jó megoldáshoz. – Mi magyarok gyakran hajlamosak vagyunk bajaink okát külső tényezőknek, feltételeknek tulajdonítani, a magunk hibáiért is mást okolni. Erre más nemzeteknél is látunk példát ugyan, de nekünk a saját viszonyunkat kell rendezni: a saját történelmünkkel közös jövőnk és a minket követő generációk érdekében. Azért, hogy ne ismételjék meg a múltban elkövetett hibákat – mondta. Kiemelte, hogy egy-egy helyzetben, egy-egy személy kapcsán meg kell vizsgálnunk saját szerepünket, vajon helyesen, az elvárható módon cselekedtünk-e, vajon kiálltuk-e a próbát. Természetesen nem várható el mindenkitől külön-külön, hogy hős, netán áldozat legyen, de nekünk, együtt helyesen kell döntenünk és azt cselekedni, ami a közösség, a haza javát szolgálja.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

– A magyarságnak, nemzetünknek szép számmal vannak olyan hősei, mártírjai, melyek példává magasztosultak. Sokszor gyászos, tragikus történelmi események hőseként. Különös érték, különleges ajándék ez egy nép számára, hiszen emelt fővel vállalhatja elődei többségét, meríthet erőt múltjából. Az aradi vértanúk napján a trianoni tragédiát idéző emlékműnél emlékezünk 1848-49 hőseire, a forradalom és szabadságharc valamennyi jó szándékú résztvevőjére és mártírjára. Emléküket megőrizzük, a nemzeti és a helyi összefogás, az egység példájának tekintjük – zárta gondolatait.