Utat tör magának a királydinnye

Nem csupán a kerékpárosok réme a királydinnye, ami idén a városban is felütötte a fejét. A királydinnye a homokpuszták természetes gyomnövénye, az Ürgemezőn gyakran megtalálható, de a rendkívül aszályos időjárásnak köszönhetően idén többek között a lakótelepre is bekúszott. Olvasónk, Körösztösné Tóth Bernadett panaszolta el, hogy a Gesztenyés úttal szemben, de már a Pollack Mihály utcai játszótéren is találkozott vele, és igen kellemetlen élményt tud szerezni annak, aki belelép vagy belenyúl. A királydinnye kedves külsejű, apró virágú, de alattomos gyom, a tüskéje az, ami a bosszúság forrását jelenti, ráadásul a főszezonja mostanában, az ősz elején van. Az apró és kemény, abroncsgyilkos tüskéi általában nem látszanak az úton. Olvasónk elmondta, nem csupán a kerékpárosok számára bosszantó ez a gyom, hiszen kilyukasztja a cipőtalpat, a roller vagy a babakocsi kerekét, de a kutyák talpába is belemegy, onnan pedig már csak állatorvos tudja kiszedni. A növény tüskéi igen könnyen szétszóródnak, és elszáradva kifakulnak, így a homokozóban a kisgyerekek is észrevétlenül, könnyen belenyúlhatnak. Ezért amikor Bernadett meglátta, hogy a városi zöldfelületek szokásos karbantartása kapcsán fűnyíróval közelednek a területhez, saját maga ugrott neki, hogy kézzel kiszedje a szétfutott gyomot. Három négyzetméteres területről két vödörnyit szedett össze nem kis macerával. Azt mondja, egyre több helyen jelenik meg a városban a királydinnye, a kerékpárút mellett, az Újtemplom utca alján is volt már, de senki nem érzi feladatának, hogy kiszedje, pedig annyi idő alatt, amit máskor a fűlocsolásra szánnak az ingatlantulajdonosok vagy a város munkatársai, ezt a problémát is meg lehetne oldani.

Klézl Terézia, a város főkertésze megkeresésünkre elmondta, a királydinnye ellen a szokásos fűnyírás nem jelent megoldást, mivel egyrészt alacsony gyomnövény, másrészt így repíti szét tüskéit. A rossz hír azonban, hogy ellene védekezni sem egyszerű. A királydinnye igénytelen növény, szinte bárhol megtelepszik, elsősorban a meleg, száraz klímát és a homokos talajt kedveli. Hosszan tartó meleg időben terjedése fokozódik. Mivel a rossz minőségű talajt kedveli, megfékezésére talajjavítással is lépéseket lehet tenni, de a legjobb orvosság ellene a kapa vagy a kézi, illetve vegyszeres gyomirtás. A főkertész elmondta, bárki, aki felfedezi a növény megjelenését, jót tesz, ha kihúzza, a kerékpárút mellett pedig a közterületek karbantartói söprik az útfelületet, hogy ne maradjon rajta tüske. A fentiek miatt azt gondolnánk, hogy a királydinnye az egyik leghaszontalanabb növény, de a népi gyógyászatban éppen kellemetlen tüskéit használják gyógyteához.