Október 23-án lesz az Örökségünk premierje

Az október 23-i városi ünnepségen lesz az Örökségünk című klip premierje a Csengey Dénes Kulturális Központban, a kisfilmet Paks mellett három testvérvárosunkban: Visken, Kézdivásárhelyen és Galántán forgatták.

A klip története 2013-ig nyúlik vissza, akkor írta Gyulai István paksi zenész az Örökségünk című dalt. A rákövetkező esztendőben a PistiEst zenekar (Gyulai István, Ulbert Andrea, Borzavári Róza, Agárdi-Kovács Attila, Horváth Balázs, Nagy Márton Géza) többek között ezzel a számmal nyerte meg a Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivált. Akkor határozta el a paksi sajtó három, filmezéssel évek óta foglalkozó munkatársa, Vida Tünde, Babai István és Kövi Gergő azt, hogy klipet készít hozzá úgy, hogy a dal refrénjét Paks magyar ajkú testvértelepülésein élő gyerekek előadásában veszik fel, mert úgy gondolták, hogy az üzenetét ez szimbolizálja legjobban.

A kliphez kapcsolódnak azok a fotók is, amelyekből október 23-án nyílik kiállítás a Csengey-központ emeleti kiállítójában. Pach Ferenc, Babai István, Vida Tünde és Kövi Gergő werkfotói a forgatás pillanatait örökítették meg.