Egy bajba jutott horgász kimentése volt a feladat

A paksi járás területén vetik majd be azt a tíz lóerős motorral felszerelt gumicsónakot, amelyet a PAX Mentőcsoport és a Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó-egyesület nyert pályázaton. Az eszközt szombaton adták át Pakson, és egy vízből mentési gyakorlat során rögtön használatba is vették.

A feladat egy bajba jutott horgász kimentése volt, aki, miután csónakjával ráhajtott egy bójára, a Dunába esett. Mivel a bója kötele rátekeredett a lábára, képtelen volt a partra úszni. Szerencséjére kiáltásait a parton sétálók meghallották és azonnal hívták a 112-t. A mentésben részt vevőknek sietniük kellett, mert a horgász sokkos állapotban volt és a Duna alacsony vízhőmérséklete miatt a hipotermia veszélye is fennállt nála. A mentőszolgálat tagja sikeresen vizsgáztak,  a feladat végrehajtását Csöglei István tűzoltó alezredes, a Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője megfeleltre értékelte.

A megújult katasztrófavédelmi rendszerben az egyik fontos cél az, hogy a hivatásos szakemberek munkáját egyre több önkéntes segítse, elsősorban a polgári védelmi szolgálat területén. Az új típusú mentőcsoportok vállalt feladata az adott járás területén a hivatásos szervekkel együttműködve megakadályozni a katasztrófákkal járó károk kialakulását, vagy ha ez nem lehetséges, tevékenyen részt venni azok felszámolásában. Pakson nemrég városi mentőszervezet is alakult.