Elefántfogkrém is volt a Kutatók napján

Kémiai, fizikai kísérletek, matematikai logikai játékok, idegen nyelvi feladványok és sakkszimultán is szerepelt a Paksi Vak Bottyán Gimnázium idei Kutatók napján. Mindemellett bemutatkozott a közönségnek az iskola nemrégiben alakult színjátszó csoportja, és több fiatal elhozta saját készítésű, programozású robotját, amelyek sorában volt például egy gyűjtögető bogár, de hibátlanul parkoló, színek szerint válogató, illetve focizó gépezet is. A társadalomtudományi munkaközösség a II. világháború végének 70. évfordulóját állította a fókuszba, illetve téma volt az atomenergia, amihez kapcsolódóan az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Atomenergetikai Múzeumból érkeztek munkatársak a rendezvényre. Az egész délutánt felölelő programot a tantermekben bemutatottaknál ugyan komolyabb, de szintén szórakoztató, látványos kísérletek kavalkádjával zárták, ahol volt többek között szikraeső és vasolvasztás, valamint megtudhatták a vendégek, hogy az elefántfogkrém nem más, mint egy három anyag elegyéből képződő hab, ami előtörve a lombikból úgy néz ki, mintha egy elefánthoz méretezett tubusból nyomnánk fogrémet. Az aktív részvételért bónt kaptak a látogatók, amit bőséges mennyiségben elkészített süteményre, frissítőre lehetett beváltani.

A Kutatók éjszakáját az Európai Bizottság indította hódító útjára. Magyarország már az első évben csatlakozott a minden év szeptemberének utolsó péntekén megrendezett programhoz, amelynek lényege, hogy az egyetemek, főiskolák, kutatólaboratóriumok megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt, így ünnepelve a kutatókat, népszerűsítve a természettudományokat és a tudományos kutatást. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium hét esztendővel ezelőtt csatlakozott a programhoz. Az eltelt évek alatt folyamatosan formálták tudományos fesztiváljukat, amely immáron második éve nyílt nap a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak.