A régi SZTK-t és a tüdőgondozót is értékesítheti az önkormányzat

Több ingatlan eladását, esetleges cseréjét teszi lehetővé az a jóváhagyó döntés, amit a képviselő-testület novemberi ülésén hozott meg. Kalapács alá kerülhet a régi SZTK Rákóczi utcai épülete, ami – mint dr. Blazsek Balázs minősítette – tudvalevőleg nagyon rossz állapotban lévő, de igen jó helyen fekvő ingatlan. Több jelölt is van, így az önkormányzat arra számít, hogy jó alkupozícióban lesz. A város címzetes főjegyzője azt mondta, halasztott birtokba vételt kérnek majd, hiszen gondoskodni kell az épületben működő központi orvosi ügyelet elhelyezéséről. Az elképzelések szerint a gyógyászati központhoz közel eső épületben bérelnének helyet az ügyeletnek. Ezalatt dönthet arról a testület, hogy megvalósítja-e a rendelőintézetet és balneológiát magába foglaló központ harmadik ütemét. Amennyiben igen, egy helyre kerülhetnek a szakrendelők, az orvosi ügyelet, sőt egyes orvosi elképzelések szerint a mentőállomás is, fejtette ki dr. Blazsek Balázs.

A tüdőgondozó műemlék épületének és a korábbi népfürdő értékesítéséhez is hozzájárult a grémium. Itt egy adásvétellel vegyes csereszerződés megkötésére nyílhat lehetőség az előzetes tárgyalások alapján. A Sárgödör téren lévő úgy nevezett kistér egy része magántulajdonban van, ha a tulajdonosok beépítenék, megszűnne a lehetőség arra, hogy itt rendezvényeket tartsanak, amire viszont komoly lakossági igény van, ezért az önkormányzat szeretné saját tulajdonában tudni a területet.

Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

A tüdőgondozó eladása mellett szól műemléki mivolta, ahogy a főjegyző megjegyezte, a műemlékvédelmi főfelügyelőség engedélye nélkül majdhogynem egy szöget sem lehet kihúzni. – Szeretnénk megszabadulni azoktól az épületektől, amelyek felújítására egy vagyont kellene költeni – indokolta dr. Blazsek Balázs. Azt mondta, miután hasznosítási szándéka nincs a városnak, felelőtlenség lenne a felújításra áldozni.
A téma tárgyalásakor Horváth Zoltán (Jobbik) többször is hangot adott annak a véleményének, hogy nem tartja időszerűnek az önkormányzati vagyon eladását, úgy véli, ha közeledik a Paks II. beruházás, felértékelődnek az ingatlanok. Hozzátette, véleménye szerint a az önkormányzatnak kellene felújítani, s úgy eladásra kínálni, esetleg hasznosítani épületeit.

Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

– Jó piaci helyzetben vagyunk – válaszolt Süli János polgármester, aki szerint nem szerencsés, ha az önkormányzat vállalkozik a felújításra, hiszen annak a város hatékony működtetése a feladata, nem az ingatlankezelés. Az épületek – akár a régi SZTK, akár a volt tüdőgondozó – rendívül rossz állapotban vannak. Látván, hogy a régi lerobbant épületek rekonstrukciója, különösen, ha az önkormányzat a bonyolító, milyen temérdek pénzt emészt fel, sokkal jobb megoldás, most, hogy van vételi szándék, áruba bocsátani, s az eladásból származó pénzt egy, a tervezett funkcióhoz passzoló épület felújítására fordítani. Süli János érvként hozta fel, hogy növekednek a városi feladatok, forrásokra lesz szükség.
Kovács Sándor (Paksi Lokálpatrióták Egyesülete) is az eladás mellett tört lándzsát. – Ezek az épületek sok pénz emésztenek fel, a munkásszállóvá, irodaházzá alakításuk nem az önkormányzat feladata – fejtegette hozzátéve, hogy az önkormányzat most szabad pályát adhat a helyi vállalkozóknak, akik Pakson akarják elkölteni a pénzüket, s ezt most meg is tehetik.

Az előbbieknél kisebb érdeklődés mellett zöld utat kapott a műjégpálya melletti terület eladása, ami valójában telekkiegészítés. A szomszédos ingatlan tulajdonosa társasházakat kíván itt építeni. Szintén jelentkezhetnek a vevők a Táncsics Mihály utcai tömb mögött lévő telekért, ahol a rendezési terv szerint garázssor épülhet a főjegyző kiegészítése szerint a lakossággal egyeztetve, városképbe illően, s tekintettel arra, hogy maradjon elegendő zöldfelület és élettér a környékben lakóknak.