A Csengeyben is többnapos lesz az adventi vásár

Több helyszínen lesznek programok advent idején Pakson. November 29-én 17 órakor a Polgármesteri Hivatal előtti téren meggyújtják az első gyertyát a város adventi koszorúján, majd az Áttörés Keresztény Ifjúsági Csoport lép fel. Adventi vásár december 6-tól 11-ig lesz a hivatal előtti téren, aminek keretében több napon adnak műsort helyi és vendégelőadók. Ahogy itt bezárják a vásár kapuit, a kulturális központnál újat nyitnak, ahova bő egy hétig várják az érdeklődőket.

Itt nem csak kézművesek portékái közül válogathatnak az érdeklődők, hanem számos programon vehetnek részt, lesz többek között kézműves foglalkozás, mesejáték, gyermekkoncert és játszóház. A Csengey adventi kézműves vásárát december 20-án zárják. A Dunakömlődi adventi udvarban hagyományosan péntekenként lesz ünnepváró est, illetve a faluházba és a paksi városi könyvtárba is több alkalomra hívják a családokat. Mindezek mellett karácsonyi koncertet ad a Szaggató zenekar, Rákász Gergely koncertorgonista, és a Paksi Városi Vegyeskar. A Paksi Advent programfüzetet minden háztartásba eljuttatja az önkormányzat, illetve a város honlapján itt elérhető.