Előzetesben a besurranó tolvaj

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy többszörösen büntetett 24 éves paksi nőt – írta meg a teol.hu. A gyanúsított idén áprilisban feltételesen szabadult előző börtönbüntetéséből. Jelenleg hét esetben elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt folyik ellene nyomozás, amiket az utóbbi közel négy hónap alatt követett el Pakson, mindig azonos módszerrel. Besurrant a nyitva hagyott kapukon, ajtókon és a házakból készpénzt, néhány esetben bankkártyát vitt el. Két alkalommal megzavarták, olyankor azt mondta, hogy úgy hallotta, azon a helyen tojást lehet venni, írja a hírportál.

December 15-én egy helyi óvodába ment be, és 160 ezer forintot vitt el egy ott dolgozó táskájából. Az eset után a helyszín közelében elfogták. Mivel a gyanúsított többszörös visszaesőként követte el a bűncselekményeket, és ellene már folyamatban volt büntetőeljárás, a járási ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság elrendelt, a nyomozást folytatják.