Kiáll a bővítés mellett Paks, a TEIT és az Atomfórum is

Bekapcsolódott a Paks II. beruházás kapcsán zajló, február 12-én záruló brüsszeli konzultációba Paks városa, a TEIT, valamint a Magyar Atomfórum Egyesület. Mindhárom szervezet levélben juttatta el a két paksi blokk megépítése mellett felsorakoztatott érveit az Európai Bizottságnak.

– Mi – és ezt Paks város vezetőjeként, Paks város lakossága nevében mondom – már többször kinyilvánítottuk, hogy az erőmű kapacitás-fenntartását támogatjuk. Szeretnénk felhívni a figyelmet, ha ez a folyamat elhúzódik, az nehezíti a városi döntéshozók, a vállalkozók helyzetét és plusz terheket ró ránk – kezdte az érvek sorát Süli János polgármester. Emlékeztetett rá, hogy a négy paksi blokkot együttvéve közel száz reaktorévnyi tapasztalat halmozódott fel Pakson. Ezalatt semmilyen negatív környezeti hatása nem volt az erőműnek, gazdaságilag pedig egyértelmű előnyt jelent. – Ez a legolcsóbb termelőegység, a hazai termelés több mint 50%-át adja, a rezsicsökkentés egyik alapja, hogy Paks hosszútávon üzemeljen. A két új blokk is egyértelműen a lehető legolcsóbb megoldást fogja biztosítani az ország lakosságának – hangsúlyozta Süli János.

Az atomerőmű környezetében fekvő 13 település alkotta Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás, amelynek faddi kihelyezett ülése adta az apropót a közös sajtótájékoztatónak, szintén hitet tett a kapacitás fenntartás mellett. Dr. Bálint József azt mondta, hogy az alakulás, azaz 1992 óta felhalmozódott tudásuk, tapasztalataik birtokában, egyértelműen kiállnak a Paks II. beruházás mellett. A paksi atomerőművel jó a munkakapcsolat, a négy meglévő blokk üzemeltetési tapasztalatai jók, a nukleáris energia környezetbarát, az erőmű működése egyértelműen előnyt jelent a térségben élők számára – sorakoztatta érveiket.

A Magyar Atomfórum Egyesület elnöke mindehhez hozzátette, hogy a hazai nukleáris tudásbázis elismert, nem szabad veszni hagyni. A szakma várja, készül a beruházásra. – Biztos vagyok abban, hogy minden bürokratikus akadályt el lehet hárítani – fogalmazott Lenkei István. Hozzátette, hogy nem az ő, körülbelül negyven kisebb-nagyobb, nukleáris iparban érdekelt hazai cég képviselői által alkotott szervezetük az egyetlen, többcivil szervezet és magánszemély élt a lehetőséggel és írta meg támogató véleményét Brüsszelnek. Azt is elmondta, hogy nincsenek tapasztalatok arra, hogy a civil véleményeknek milyen hatásuk van, mert korábban nem követte ezt a gyakorlatot az Európai Bizottság. A paksi projekthez kapcsolódóan február 12-ig várják a véleményeket Brüsszelben.