Fotográfusok mutatkoznak be az Agricumban

Az Agricum új kezdeményezésként egy-egy minitárlat keretében lehetőséget nyújt bemutatkozásra a helyi amatőr fotósok összefogásával megalakított mStúdió tagjainak. A Pakson és környékén alkotó fotográfusok néhány, az Agricum által is elfogadott fotóval, a hely szelleméhez illő kiállítási minőségben kapnak esélyt ismertségük növelésére. Egy-egy tárlat 3-4 hétig megtekinthető az üzletben, az első Fitt Tamás kiállítása lesz, aki február 12-én az Agricum által szervezett Németh Janó-borkóstolón mutatkozik be. Ezt követően a tárlat február 15-én nyílik meg a nagyközönség számára, és az üzlet nyitva tartási idejében tekinthető meg.

Fitt Tamás 2004-ben egy kölcsönkapott digitális fényképezőgéppel találkozott ismételten a fotózással a gyermekkori próbálkozások után. Tudását szakkönyvek és az internet segítségével gyarapította. Megismerkedett a lyukkamerák építésével és használatával, önállóan hívta elő a negatívokat és készített belőlük nagyításokat. Az analóg sötétkamrában megszerzett gyakorlati tapasztalatát immáron a digitális sötétkamrában, a számítógépen kamatoztatja, és adja tovább alapfokú fotótanfolyamok keretén belül. 2013 végén életre hívta az mStúdiót, ami egy, a Pakson és környékén dolgozó és publikáló fotográfusokat tömörítő klub. A tíz tagot számláló közösség célja a minőségi, magas színvonalú fotográfiai munka képviselete és folytatása.

A Szent István téri Agricumban való bemutatkozás a fotósok számára lehetőséget ad a paksi művészeti életbe való bekapcsolódásra, illetve értékesítési lehetőségre is. Az Agricum nem csupán gazdasági és társadalmi szerepvállalásából fakadóan támogatja a helyi fotósok bemutatkozását, lehetőséget lát az üzlet turisztikai jellegének erősítésére is és a fotók által díszített tér megújítására.