Nótakör alakul a Sárgödör téren

Sárgödör téri nótakör alakul, amelyhez folyamatosan várják új csatlakozók jelentkezését. Bunkóczi András szervező elmondta, hat alapító tag fogott össze a népdalkedvelők toborzására, hogy meghonosíthassák a nótaestek hagyományát és megismertethessék, népszerűsíthessék a népdalokat a szélesebb közönség, valamint a fiatalok körében. A szerveződő nótakör célja nem csupán a hagyományőrzés, a város rendezvényein is szeretnének megjelenni: ha a repertoár összeáll, az őszi újboráldáson már közönség elé is lépnének. Bunkóczi András hozzátette, addig is zártkörű próbák zajlanak, ahol nem csupán a dalcsokor összeállítása, begyakorlása a feladat. Az első hivatalos fellépésig a díszletet, koreográfiát, zenés kíséretet, formaruhát is ki kell dolgozni. A tagok nem kizárólag a Sárgödör téri présháztulajdonosok közül verbuválódhatnak, minden olyan bortermelőt, szőlőművelőt várnak soraikba, akik kedvelik a népdalokat és ápolnák e hagyományt.