Sasfészek: egy hónap múlva kelhet ki az első fióka

Különleges esemény szemtanúja lehetett az, aki éppen a Paks közelében élő rétisas pár fészkét sasolta kedden délután: a tojó akkor rakta le első tojását. Mindezt – ahogy megírtuk – annak köszönhetően láthatta bárki élőben, hogy a Duna-Dráva Nemzet Park Igazgatóság webkamerát telepített a madarak élőhelyén. Míg korábban gyakorta üres fészket lehetett látni az online közvetítés során, most már mindig ott van valamelyik madár, többnyire a tojó, akit párja lát el élelemmel, de néha váltják egymást a tojáson. Dombi Imre természetvédelmi őr azt mondta, néhány napon belül még várható újabb tojás, de meglehet, hogy ez az egy marad. A fiókák 35-40 nap múlva kelnek ki, majd nagyjából tíz hét elteltével kirepülnek a fészekből.
A webkamera nemcsak az ismeretterjesztést szolgálja, a kutatók számára is sok új információt biztosít. Jobban megismerhetik a fészkelő rétisasok szokásait: betekinthetnek a költés és nevelés időszakába, valamint a pár táplálkozásába, a fiókák etetésébe.

Frissítés: péntek délutánra meglett a második tojás is.