Dél-amerikai kalandra készül Magyar Zoltán

Bringával a riói olimpiára. Örült ötletnek tűnik Magyar Zoltán legújabb terve. Az is, még akkor is, ha – természetesen – más közlekedési eszközt is igénybe vesz majd. A kalandor – talán nem túlzás, ha így nevezzük – sok izgalmas úton túl van már, járt Marokkóban szintén bicajjal, ahogy ő fogalmazott, csövezett Egyiptomban, elment Kínába egy öreg Pannonián Treszl Gáborral, ott volt egy Roburon a Bamako Rallyn, megszámlálhatatlan alkalommal járta Erdély hegyeit, völgyeit. Az elkövetkező olimpiai helyszíneket mindig különös figyelemmel kíséri. Tokióba a tervek szerint elmennek Roburral, a régi NDK-s járgányhoz tartozó társasággal már évek óta szerveznek közös utakat. Az idei riói olimpiára is a Roburral terveztek utazni, de az óceánon átszállítani nem lenne sem egyszerű, sem olcsó. A csapat is igen aprócska lett, ketten maradtak a roburosok lelkével, a péceli autóbusz-vezetővel. Mivel Balázs Ottó gyakorlott bringás és kifejezetten örömmel venne egy kis testmozgást, Zolinak pedig vannak e téren tapasztalatai, úgy döntöttek, idén kerékpáros túrát tesznek az olimpiai helyszínén. Rio de Janeiróba repülőgéppel mennek júniusban, s ott kerékpárral folytatják az utat. A tervezett táv 13 ezer kilométer, amit persze nem csak nyeregben akarnak megtenni. Arra számítanak, adódik majd egy-egy alkalmi fuvar, illetve az útvonalat úgy jelölték ki, hogy az a vasútvonallal egybeessen, így ha jár vonat és felveszik őket, azzal utaznak majd sokat. Számításaik szerint így is marad háromezer kilométer a hathetes túrára, ami sportteljesítménynek sem utolsó. Hogy pontosan hol és mikor szállnak meg, nem tudják, mint ahogyan ahhoz korábban már hozzászokhattak. Azt viszont eltervezték, hogy a legfontosabb látnivalókat útba ejtik, az első mindjárt az Iguazu-vízesés lesz. Ezek után Paraguay, majd Argentína felé veszik az irányt, ott északra kanyarodnak az Andok vonulatait követve a világ legmagasabban fekvő hajózható tavához, a Titicaca-tóhoz mennek Bolíviába. Aztán áttekernek Peruba, megnézik a Machu Picchut és ha marad idejük, energiájuk Amazóniába is tesznek egy kitérőt, majd megint nekivágnak az Andoknak és Argentínán át visszatérnek Rióba, ahol a hathetes útjuk utolsó öt napját szánják arra, hogy – ha sikerül – belekukkantsanak az olimpiai versengésbe, bár ez, ahogy mondták, borsos kiadást jelent.

Zoli azt mondja, legfontosabb a megfelelő ruházat, de szükségük lehet szerszámokra, gyógyszerre is, de, mint eddigi útjaik során meggyőződtek, a világon mindenhol emberek élnek és van minden, amire szükség lehet, legfeljebb bonyolultabb előkeríteni. A nyári úttal kapcsolatban éppen ezért semmilyen aggodalom nincs Zoltánban. Ami elgondoltatja, az a rossz közbiztonság. A kellemetlen szituációkat igyekeznek elkerülni és érkezés előtt tájékoztatják a külügyminisztériumot, lehetőség szerint felveszik a kapcsolatot a kint élő magyarokkal. Az expedíció paksi tagja azt mondta, újabban hobbija lett a filmezés, így mindenképpen visz magával kamerát, hogy megörökítse a látottakat. – Ha már ilyen lehetőségeket kapok az élettől, akkor tudjam visszaadni azoknak, akik szurkolnak értem, gondolnak rám – indokolta.

S, hogy mi hajtja? Talán a kalandvágy, a szabadság utáni vágy, a kötöttségeket ugyanis viszonylag nehezen viseli. Világgá, mint mondta, mégsem készül menni, mert Pakson jól érzi magát, remek társa, jó barátai vannak és rengeteg hobbija. Utóbbiak közül most a zene a favorit, ezért igyekszik sokat gyakorolni, de nem maradhat ki a testmozgás sem az életéből, legalább heti négy alkalommal jár edzőterembe vagy futni.