Egy életmű rétegei a Paksi Képtárban

Bak Imre Aktuális időtlen Egy életmű rétegei / 1967-2015 című kiállítását nyitották meg a Paksi Képtárban. A tárlatot Pinczehelyi Sándor festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.

A tárlat kurátora Fehér Dávid művészettörténész a következőket írja: Ugyan Bak Imre az Iparterv-generáció és a geometrikus absztrakció megkerülhetetlen alakjai közé tartozik, mégis kevés lehetőség nyílt eddig életművének áttekintésére: utoljára 1999-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban rendeztek gyűjteményes kiállítást műveiből, a legátfogóbb összegzést pedig Hajdu István 2003-ban megjelent nagymonográfiája jelentette. A Paksi Képtár kiállítása több mint egy évtizeddel az utolsó áttekintés után kísérletet tesz az életmű különböző szakaszainak bemutatására. Ugyan a tárlat szinte az életmű egészét átfogja, mégsem tekinthető valódi retrospektívnek: nem törekszik teljességre, és olykor figyelmen kívül hagyja az életmű belső arányait is. A kiállítás néhány műcsoportot, sorozatot emel ki az életmű egészéből, melyeket különálló, ám nyitott téregységekben, a kronológiát lazán követve mutatja be. Az egyes szakaszokat bejárva végigkövethetővé válik, miképp módosult finom lépésenként Bak Imre absztrakcióhoz fűződő viszonya, hogyan jutott el a festészet utáni absztrakciótól egy konceptuális kitérő után a rá jellemző sajátos képi nyelvhez, amely szemiotikai kérdésekre reflektálva teremt tárgyias képzeteket keltő, mégis elvont formarendszereket, összegez a kurátor.

Az emeleten is új kiállítással várják a látogatókat, ott Tót Endre alkotásai tekinthetők meg Új szerzemények címmel. Ahogy a Paksi Képtár honlapján olvasható, Tót Endre művészete a pillanat fontosságát fejezi ki, természetes hát az évek találkozásánál fontolóra venni műveit. Munkája filozófiai teljesítmény: kijelentések sorozata, amelyek az idő teljességében aktiválódnak.

A két kiállításhoz kapcsolódnak a következő hetek múzeumpedagógiai programjai. Bak Imre április 13-án 13.30-tól személyesen tart tárlatvezetést a képtár Kortársalgó elnevezésű sorozatában. A kiállítások június 26-ig tekinthetők meg.