A megemelt építményadó miatt emeltek szót

Ez év januárjától kétszeresére emelkedett Pakson a vállalkozások építményadója. Ennek kapcsán vállalkozók egy csoportja levelet juttatott el a város címzetes főjegyzőjéhez, amelyben az adónem ilyen mértékű emelését kifogásolják, illetve azt szeretnék elérni, hogy ne essenek az atomerőművel azonos elbírálás alá. Mint kiderült, nyitott kapukat döngetnek, hiszen jelenleg is folynak tárgyalások ez ügyben.
Tavaly év végén döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy idén januártól a vállalkozások építményadóját a törvény által megengedett legmagasabb, 3,6 százalékra emelik. Az adóemeléstől, ami elsősorban az atomerőművet érinti, a város jelentős többletbevételt remél – tájékoztatott novemberben a város jegyzője.

Ezzel kapcsolatban vállalkozók egy csoportja hétfőn felkereste dr. Blazsek Balázst. A Paksi Hírnök szerkesztőségébe eljuttatott levelükben azt írják: a változtatás mértéke olyan nagy, amely veszélyezteti a kisvállalkozások működését. Ahogy fogalmaznak, az atomerőművet nem lehet egy kalap alá venni más vállalkozásokkal, mindenképpen külön egyezségre van szükség, hogy a többi vállalkozót a duplájára növelt építményadó ne lehetetlenítse el.

Mint azt dr. Blazsek Balázs elmondta: tavaly egy jogszabály-módosulás nyomán rendkívül rövid idő alatt kellett megalkotni és elfogadni a helyi adórendeletet. A határidő szorítása miatt nem volt lehetőség hatásvizsgálatok elvégzésére, ugyanakkor tartottak attól, hogy a további rezsicsökkentés nyomán olyan jelentős iparűzésiadó-kieséssel számolhatnak, ami a város működését nagyban megnehezíti. Ezért döntött gyorsan a képviselő-testület az adó megemeléséről. Mindeközben a város vezetése tárgyalásokat folytat az atomerőművel – ha létrejön a megállapodás, akár már tavasszal újragondolhatja a képviselő-testület az adó mértékét.

A másik, amiért szót emeltek a cégvezetők, hogy az építményadó kivetése során jelentős egyenlőtlenségek alakultak ki. Előfordul – jellemzően régebbi ingatlanok esetében –, hogy egyes cégtulajdonosok nem a valós forgalmi értéket tüntetik fel adóbevallásukban, ezért a tisztességesen adózók versenyhátrányba kerülnek. Ezt elkerülendő szorgalmaznák, hogy nyilvánossá váljon, melyik vállalkozás milyen forgalmi értéken vallja be a tulajdonában lévő adótárgyakat.

A főjegyző egyetért azzal, hogy ezen adatok elérhetőek legyenek, és ezáltal láthatóvá váljon, ki próbál ily módon versenyelőnyhöz jutni, ugyanakkor hangsúlyozta: az adótitokra és a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályokat figyelembe kell venni. Ahogy azt elmondta: meg kell vizsgálni a kérdést, hiszen kellő megfontolás és a jogszabályok pontos értelmezése után lehet ilyen nyilvános közzétételt végrehajtani.