Fókuszban a felnőttképzés

Kiemelt szakmai figyelem övezte a Paksi Képtárban rendezett országos konferenciát, ahova múzeumpedagógusokat és közművelődési dolgozókat vártak, s fókuszában az állt, hogy mi az andragógia helye és szerepe a közgyűjtemények világában. Az andragógia – felnőtt tanítás-tanulás – az utóbbi évtized pedagógiai tendenciái, elsősorban az élethosszig tartó tanulás kapcsán merült fel, s a felnőttképzés számos új területe bontakozott ki napjainkra, tájékoztatott S. Szabó Gabriella kommunikációs referenstől.

Amint azt dr. Koltai Zsuzsa egyetemi adjunktus elmondta, a nyugati társadalmakra jellemző az elöregedés. Az Európai Unióban 2015-ben a 65 év feletti népesség aránya 18,5% volt, az előrejelzések szerint ez a szám 2080-ig 30%-ra emelkedik. A növekedés különösen a 80 év feletti korosztályt érinti (5,5%-ról 12%-ra változik). Ennek jelei máris visszaköszönnek például a turizmusban: az Európába érkező turisták életkori összetételét vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy egyre jelentősebb arányt képviselnek a középkorúak és az idősebbek, számukra a kulturális örökség megismerése az elsődleges szempont. Természetes hát, hogy ehhez a körülményhez szükséges alkalmazkodni többek között ülőhelyek biztosításával, nagyobb betűk használatával.

Az idősebb korosztály szerepének másik szegmenséről beszélt a szegedi Lipták Mária, aki beszámolt arról, hogy az önkéntes tárlatvezetők szegedi programjának számos időskorú résztvevője van. Jelen vannak azok az időskorúak, akik adni, tenni akarnak, és jelen vannak azok, akik fogadják a kortársaik által közvetített ismereteket és élményeket.

A konferencia nem csupán az idősekkel foglalkozott: Sinkó István képzőművész arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint korábban a művészeti szakkörökben szinte kizárólag a fiatalabb korosztály részvétele dominált, napjainkban azonban egyre növekszik az ilyen elfoglaltságot keresők életkorának átlaga. Miszné Korenchy Anikó a Múzeumok és Látogatók Alapítvány kuratóriumi elnöke a gyermekeket is magába foglaló család számára szükségessé vált múzeumi szolgáltatásokat, Merényi Zita Bettina művésztanár a két korosztályt közelítő intergenerációs foglalkozást mutatott be, Kárpáti Andrea egyetemi tanár pedig egy kutatás alapján egyenesen úgy vélte, hogy a hazai múzeumpedagógia által legelhanyagoltabb a 19-25 éves korosztály.

A konferencia vendége volt Bak Imre képzőművész is, aki megosztotta jelenlegi életmű-kiállításához kapcsolódó gondolatait a múzeumpedagógusokkal. Ezt követően a 19 éves, képzőművészeti pályára készülő Orsós Bence beszélt arról, hogy mit jelent számára a kortárs képzőművészet. Mint mondta, szinte a képtárban nőtt fel, ezért számára ez a téma teljesen kézzelfogható és természetes. Az alkotások értelmezéséhez némi elméleti felkészültség szükséges és nyitottság. A vele egykorúaknál hiányzik ez az elméleti alap, ebben több külső segítségre lenne szüksége korosztályának, áll az összefoglalóban.