Nem fukarkodnak a dicsérettel a Paksi Képtár kapcsán

A Magyar Nemzet „Paks másik erőműveként” hivatkozik rá, az ArtMagazinban Fenyvesi Áron szerint a legmeghatározóbb magyar kortárs művészeti intézmény a Paksi Képtár. Nem fukarkodnak a dicsérettel a közelmúltban a város képtárát bemutató írások: „Paks mára az ország egyik kulturális gócpontjává vált. Ebben vezetőszerep jutott a nemzetközi figyelmet kiérdemlő Paksi Képtárnak is, amelyet nyugodt szívvel nevezhetünk a térségi kulturális élete generátorának¨ – írja a napilap, a művészeti folyóirat pedig úgy fogalmaz: „Mutasson valaki még egy olyan intézményt, ahol olyan rendszerességgel követik egymást olyan fontos hiánypótló retrospektív kiállítások, mint Károlyi Zsigmondé, vagy Bak Imréé. Melyik másik magyar múzeumnak vannak évről évre szisztematikusan olyan új akvizíciói, mégha csak múzeumi letét formájában is, mint az egyébként most közszemlén lévő kiváló Tót Endre művek.”

A Paksi Képtárban április 20-án 17 órakor új programsorozat indul útjára Művészet 18+ címmel. Az első est témája a művészet és pénz viszonya lesz, az előadó Martos Gábor művészeti író, a MúzeumCafé egykori főszerkesztője, aki 2000 óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem elméleti kérdéseivel. Előadásában nemcsak azt mutatja meg, miként lehet pénzt csinálni a művészetből, hanem arra is fény derül, miként lesz a pénzből művészet.