Szabó Péter: több utcát felújítunk a hetes körzetben

Lakossági fórumon mutatta be programját Szabó Péter, a Fidesz-KDNP időközi választáson induló képviselőjelöltje. Helyszínül a Szentlélek-templom előtti teret választotta, mivel az a hetes választókörzet egyik kiemelt pontja. Mint mondta, ez a hely fontos a lakosságnak és vonzó a turistáknak, ezért programjának egyik lényeges eleme a templom környezetének teljes körű rendezése, méltó miliő kialakítása. Képviselőként kikérné a lakosság véleményét, hogy ebben a lehető legjobb megoldás szülessen.

Szabó Péter arról is beszélt, hogy a választópolgárok számára az utak állapota égető probléma. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az Ady Endre utca felújításáról már döntött a képviselő-testület, májusban lesz egy lakossági fórum ezzel kapcsolatban, majd ezt követően júniusban elindulhat a kivitelezés, s azt ígérte: még ebben a választási ciklusban a Vadász és a Gábor Áron utca rekonstrukciója is sorra kerül.

A Fidesz-KDNP jelöltje kiemelte, hogy az itt élőkkel együtt gondolkodva kell dönteni a városrész jövőjéről, mert ők a gazdái. Éppen ezért a párbeszéden és a körzetben élőkkel való közös gondolkodáson alapul programja, aminek megvalósítását Süli János polgármester és a képviselő-testület tagjainak többsége támogatja.