Paksi lett az év szakszervezeti vezetője

Közel húsz éve lett a DC Dunakom Plusz Kft. munkatársa, tíz éve az ott működő szakszervezet vezetője Török Pál. Munkáját – beleértve az érdekképviseletit is – odaadással végzi, szakszervezeti titkárként tartott beszámolóit mindig példaértékűnek titulálják, mégis meglepte, amikor megkapta az Év szakszervezeti vezetője elismerést. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) regionális elnöksége ítélte oda a kitüntetést, amit Svajda József régiós elnöktől vett át a munka ünnepe alkalmából.

Török Pál gépkocsivezetőként, gépkezelőként dolgozik a DC Dunakom Plusz Kft.-nél, amelynek munkájáról büszkén beszél. Azt mondja, aki Paksra jön, irigykedve láthatja a gondozott utcákat, parkokat. A kollektíva – mint mondta – jó, náluk nincs nagy jövés-menés, sok kollégával évtizedek óta dolgoznak együtt, az újak pedig – mert, hogy folyamatosan bővül a létszám – beilleszkednek. Azt is elmondta, hogy a DC Dunakom Plusz Kft. előző és mostani vezetője is fontosnak tartja a dolgozók megfelelő bérezését, megbecsülését. A cégnél nincs feszültség, nincs bérvita, hamar megszületnek a kompromisszumok, a vezetés ahhoz méri a juttatásokat, amit a büdzsé megenged, a dolgozók pedig nem követelnek olyat, amire nincs keret. Ettől függetlenül mindig vannak ügyes-bajos dolgok, amit el kell intézni, el kell érni. – Azon vagyok, hogy mindenki elégedett legyen – fogalmazott Török Pál, aki a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a múlt évben aláírták a kollektív szerződést, amiben egyáltalán nem csorbultak az érdekeik, sőt olyan helyzetekre is gondoltak, mint a beiskolázás, vagy a temetés miatt megváltozott élethelyzetek. Azt mondta, miután rendszeresen találkoznak a MASZSZ ülésein, tudja, hogy sok cégnél siralmas a helyzet, a munkaadók nem veszik jó néven a szakszervezet működését.

A DC Dunakom Plusz Kft.-hez visszatérve Török Pál elmondta, hogy az érdekek képviselete mellett a közösség erősítését is fontosnak tartja. Azt is elárulta, hogy a cégnél vezetett bobcat a mindene, nyolc éve még versenyen is volt, ahol az előkelő második helyezést sikerült megszereznie.