Esélyt latolgatnak a képviselőjelöltek

Három kérdést tettünk fel a vasárnapi időközi választáson induló jelölteknek. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes jelöltek mekkora részvételre számítanak; másodikként arra, hogy véleményük szerint hányan esélyesek a győzelemre; végül pedig arra, hogy győzelmük esetén mi lesz az első tennivalójuk a testületben. A válaszok közlésénél a szavazólapon található sorrendet követtük.

Szabó Péter. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Szabó Péter. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Szabó Péter: A hétvégére jó időt ígérnek, ennek ellenére arra számítok, hogy sokakat megmozgat a választás. Bár időközi választásról van szó, ahol jellemzően alacsony a részvétel, optimista vagyok a szavazók számát tekintve. 150-200 szavazattal meg lehet nyerni a körzetet.

A kampányra visszatekintve én voltam az, aki az egész körzetet érintő, megvalósítható programot kínált a választóknak. Ha ezt elolvasták, és ismerik a város lehetőségeit, akkor magamat tartom esélyesnek.

Az Ady Endre utca felújítása már régóta váratott magára, nyáron erre sor kerül. Az első dolgom az lesz, hogy kimegyek az utcafelújítást megelőző fórumra, hogy megismerjem és tolmácsoljam a testület felé az ott élők véleményét.

Gáspár Viktor: Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Gáspár Viktor: Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Gáspár Viktor: Az időközi választásoknál általában alacsony a részvétel, de bízom abban, hogy minél többen elmennek szavazni. Azon leszünk, hogy mozgósítsuk azokat, akik támogatni tudnak bennünket.

Nem szeretnék belemenni jóslatokba, de úgy érzem, mi mindent megtettünk a győzelem érdekében.

A tájékoztatási rendszer és a képviselők értékelhetőségének kiépítése lesz az a feladat, amiért elsőként dolgozni fogok.

Mezősi Árpád. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Mezősi Árpád. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Mezősi Árpád: Az időközi választásokon általában 20-30% közötti a részvétel. Bízom benne, hogy sikerült mozgósítani a szavazókat, mert látják, hogy az ő érdekük a változás.

Ha kevesen mennek el szavazni, akkor három jelölt is esélyes lehet; ha magas a részvétel, akkor valószínűleg két jelölt között dől el a mandátum sorsa.

Azokat a fejlesztéseket fogom szorgalmazni, amelyek kis költségvetésűek és azonnali megoldást követelnek, például a hiányzó világítótestek pótlását és a gyalogátkelőhelyek kialakítását. Emellett azonnal tárgyalóasztalhoz ülnék Süli Jánossal a többi fejlesztés megvalósítása érdekében.

Szarka Istvánné. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Szarka Istvánné. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Szarka Istvánné Márton Anna: 30% körüli részvételre számítok, véleményem szerint többen írták alá a különböző ajánlószelvényeket, mint ahányan elmennek szavazni vasárnap.

Két személy között fog eldőlni, hogy ki lesz a hetes körzet képviselője.

Azért kezdenék munkálkodni, hogy bővüljön az idősek otthona, ahová fogyatékkal élők is beköltözhetnének hozzátartozójukkal. Emellett a közmunka helyett valódi munkát adnék a munkanélkülieknek.