Paksra érkezik a Gemenc Nagydíj kerékpárverseny

Minden eddiginél többen, százhatvanan állnak rajthoz a Sygnus 42. Gemenci Nagydíj kerékpárversenyen, amelyet május utolsó hétvégéjén rendeznek Szekszárdon és Pakson. Ahogy arról a Magyar Távirati Iroda beszámolt, a nagydíjon nyolc ország sportolói, tíz külföldi és hat-nyolc hazai csapat indul; az érdeklődésre jellemző, hogy két külföldi csapat is várólistán van. Az eddigi háromszakaszos verseny újabb helyszínnel, egy paksi etappal bővül ki. A program jövő pénteken egy 123 kilométeres szakasszal kezdődik, majd május 28-án Pakson 70 kilométeres versenyt, Szekszárdon pedig 55 kilométeres, háztömb körüli kritériumversenyt rendeznek. A nagydíjért folyó küzdelmet május 29-én 132 kilométeres etap zárja, írta meg az MTI.

A verseny kiírása szerint a paksi verseny a lakótelepen és az Újvárosban zajlik majd: a rajt 10.30-kor lesz a Kishegyi út–Gesztenyés út kereszteződésénél, majd a kör az elkerülő úton a Kölesdi útra vezet, ahonnan a Tolnai útra kanyarodik és az Újtemplom utcában tér vissza a lakótelepre.  Az érintett területen várhatóan útlezárásokra lehet majd számítani, erről a rendőrség később ígért tájékoztatást.