Turisztikai díjat kapott a város

Szakmai díjat kapott a város a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, amellyel az önkormányzat példaértékű turisztikai menedzsment munkáját ismerte el a szervezet Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága. Mint az a méltatásban elhangzott: Paks sok esetben vezető, koordinációs szerepet vállalt a régió turisztikai projektjeinek fejlesztésében; pályázati forrásokat nyert kulturális turisztikai létesítményei fejlesztésére; saját forrásaival és szervezőmunkájával járult hozzá a paksi fesztiválfolyam kialakításához, színvonalának fejlesztéséhez, saját forrásából példaértékű turisztikai munkát végez. A tevékenységek közül kiemelték az osztálykirándulás-csomagok piacra vitelét, valamint a szállodahajócégekkel megkezdett tárgyalást, ami a régióban is egyedülálló fejlesztést hozhat.

– A díj az elmúlt tíz év munkájának elismerése, amire méltán lehet büszke a város – hangsúlyozta Czink Dóra. Az önkormányzat turisztikai referense azt mondta, a megkezdett munka folytatódik, a kikötőhajó-építési beruházás folyamatban van, és a Deák-ház megnyitása után, a tervek szerint szeptemberben utazásszervezők érkeznek Paksra. Hozzátette: fontos, hogy úgy látogassanak ide a szakemberek, hogy meg tudják nézni azokat a lehetőségeket, amit Paks kínálhat. E projektben egyébként gesztorszerepet vállalt a város, a szállodahajókon utazó turisták számára összeállított csomagban benne van Györköny és Szekszárd is. Nemcsak kitalálták ez az elképzelést, hanem a teljes turisztikai, szakmai koordinációt is ők vállalták, emelte ki a szakember.

Kalocsa, Paks, Mohács összefogását, valamint a Kaposvárral immár négy éve ápolt szoros szakmai kapcsolatot is kiemelte a turisztikai referens. Ennek keretében megjelent már a Spájz termelői vásáron Kalocsa városa, és érkeznek még a Kávé-, bor- és pálinkafesztiválra, szeptemberben pedig Paks mutatkozik majd be a paprikafesztiválon.

– Paks mint turizmusbarát település kapta a díjat. Az elmúlt évek erőfeszítéseit díjazták az elismeréssel, ugyanakkor egy kicsit megelőlegezett, a jövőnek is szóló díj ez, hiszen komoly erőfeszítéseket tesz a város a dunai turizmus visszaállításáért. Bízom abban, hogy az újonnan alakult turisztikai és városmarketing-bizottság meg fog felelni ennek a szakmai díjnak és tevékenységünk további elismeréseket hoz a város számára – erről Kovács Sándor, a grémium elnöke beszélt. Hozzátette: a turizmus kapcsán jók a lehetőségek annak ellenére, hogy a város nem bír sok látványossággal. – Azt a kicsit, ami nekünk van, jól kell kínálnunk – fogalmazott. Az ügynökség szakmai rendezvényén Paks városának turizmusért végzett munkája mellett a Gemenc Zrt. ökoturisztikai tevékenységét, illetve Mohács kimagasló turisztikai tevékenységét értékelte díjjal a szervezet.