Művész zsenik nyomába eredhetnek a Paksi Képtárban

Géniuszok nyomába eredhetnek a látogatók a Múzeumok éjszakáján a Paksi Képtárban. A június 24-én 18 órakor kezdődő program során különböző állomásokon át ismerkedhetnek meg többek között Picasso, Escher, Mondrian, Vasarely vagy éppen Vera Molnar művészetével, és különféle alkotói technikák segítségével gyerekek és felnőttek közösen hozhatnak létre egy-egy műalkotást, melyet e nagy elődök inspiráltak.

Egyedülálló zenei élménnyel is szeretnének hozzájárulni  a szervezők ahhoz, hogy a vendégeknek felejthetetlen legyen a múzeumban töltött éjszaka: Rozsnyói Péter Trió jazz-koncertjét hallgathatják meg.

A koncert és a foglalkozások ideje alatt is kínálnak programot az érdeklődőknek a képtárban. Prosek Zoltán, a képtár vezetője minden órában rendhagyó tárlatvezetést tart, aminek keretében megismerheti a közönség az intézmény történetét, gyűjteményét, kiállításainak anyagát, Korpácsi Ferenc gyűjteménykezelő vezetésével pedig bepillanthatnak a kulisszák mögé, azaz bebarangolhatják a raktárakat és megtudhatják, miként tárolják és ápolják a szobrokat, festményeket, grafikákat. A szakember segítségével a műtárgyak védelméről, kezeléséről is sok mindent megtudhatnak.

A Paksi Képtár programjáról ide kattintva tudhatnak meg további részleteket.