Először rendezett családi sportnapot a TEIT

Kalocsa vitt mindent az első TEIT Családi Sportnapon, megnyerték a futballbajnokságot és a főzőversenyt is. A programot Gerjenben rendezték a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társuláshoz tartozó tizenhárom település részvételével. A gyerekeket rengeteg izgalmas játék és feladat várta, de a felnőttek sem tétlenkedhettek, a már említett főzőversenyen és labdarúgókupán tehették próbára tehetségüket. De a családi sportnap elsősorban nem is a versengést, hanem az ismeretségek elmélyítését szolgálta. A Béres Alexandra által vezetett bemelegítést megelőzően a házigazda település polgármestere, Romhányi Károly köszöntötte a vendégeket, majd Gáncs István, a szervezet alelnöke beszélt arról, hogy fontos a közösség összekovácsolása, mert az utóbbi másfél-két évben alaptalan vádak, támadások sora érte őket. Mint kifejtette, egyes települések szeretnének mindenáron bekerülni a társulásba, vagy, ha ez nem sikerül, ellehetetleníteni azt. Emlékeztetett rá, hogy a TEIT 1992-ben alakult, azóta egy sor vívmányt harcolt ki az atomerőmű 12 kilométeres körzetében élők számára, amit szeretnének megőrizni. Mint hangsúlyozta, a világ többi nukleáris létesítményének környezetében élők is élveznek előnyöket, ezt szeretnék biztosítani továbbra is. Az egybegyűltek figyelmét felhívta arra, hogy milyen sok infrastrukturális fejlesztés zajlott a településeken az elmúlt több mint húsz éven. – Tartsunk össze, legyünk büszkék arra, hogy ide tartozunk – húzta alá.

A gerjeni Gödrökben felállított színpadon a Duna Bács-Kiskun megyei oldalán fekvő TEIT-települések művészeti csoportjai adtak műsort. A családi sportnapon a társulás partnerei, azaz az RHK Kft. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. képviselői is ott voltak egy-egy standdal.