Szinte párhuzamosan épül majd a két új paksi blokk

Utolsó fázisához érkezett a Paks II. projekthez kapcsolódó környezetvédelmi eljárás nemzetközi szakasza. A ún. részes országok egy kivételével nyilatkoztak arról, hogy lezártnak tekintik a konzultációt – mondta dr. Aszódi Attila kormánybiztos a regionális sajtó számára szervezett tájékoztatón. Arról is beszélt, hogy a kormány várja az Európai Bizottság állásfoglalását, a kormánybiztos Lázár János tájékoztatására hivatkozva azt mondta, szeptemberre készülhet el a bizottság formális nyilatkozata.

Aszódi Attila részletesen beszélt arról, hol tart az atomerőmű kapacitás-fenntartása érdekében végzett munka. – Az atomerőmű tervezése bonyolult folyamat, hasonlítható ahhoz, amikor leszáll a repülő és közeledve egyre több részlet rajzolódik ki. Ebben a folyamatban a koncepció tervezés fázisában a nagy vonalakat kell lerajzolni, később ezt kell részletes tartalommal feltölteni – vázolta. Elmondta, hogy a mostani szakaszban pontosítottak több műszaki megoldást. Egyrészről most már tudják, hogy a két blokk építése között körülbelül egyéves különbség lesz, 2025-ben és ’26-ban lépnek üzembe, ez azt jelenti, hogy szinte párhuzamosan zajlik majd az építkezés azzal szemben, hogy eredetileg öt év különbséggel számoltak. Mivel a környezeti hatástanulmány is erre vonatkozó adatokat tartalmaz, az eltérés azonban az építés és üzemeltetés idején keletkező hatásokat is módosítja, új elemzéseket készítettek. A koncepciótervezés során pontosították azt is, hogy fognak kinézni a blokképületek. Ezek a magyar követelmények miatt nagyobbak lesznek, mint a referenciaerőmű épületei, azért, mert repülőgép-rázuhanásra is méretezni kell, vastagabb betonfalak, robusztusabb épületek készülnek majd. Kissé északabbra lesz a két blokk a mostaniaktól és egymástól is távolabb esik majd, mint ahogyan az első terveken szerepelt. Aszódi Attila rámutatott, hogy ez nem jelenti azt, hogy az eddig használni kívánt terület ne lenne elegendő. Az építkezés azon a területen valósul meg, amit előzetesen kijelöltek, csak az építési és felvonulási terület aránya módosul. Változott a meleg víz-elvezetés megoldása is, a tanulmány még azzal számolt, hogy beletorkollik a meglévőbe, de most az a műszaki megoldás rajzolódik ki, hogy az új blokkok melegvíz-csatornája az eredetivel párhuzamosan, attól függetlenül fut majd a Dunáig. Pontosították a Paks II alállomás helyét, ahogy a kormánybiztos fogalmazott, „sikerült rövidebbre venni a blokkvezetéket”, így rövidebb távolságon érik el az ötös-hatos blokki főtranszformátoroktól az alállomást, ahonnan az országos hálózatra csatlakoznak.

Az újabb számítások eredményeit a projekttársaság benyújtotta környezetvédelmi hatósághoz. – Azt várjuk, hogy ezt az eljárást hamarosan le fogja zárni, különösen azért, mert nagyon komoly előrelépést értünk el az eljárás nemzetközi szakaszát illetően, a bejelentkezett tizenegy ország közül tízből visszaérkezett a zárójelentés – vázolta Aszódi Attila, aki a tájékoztató után indult Romániába, ahonnan még várják a záródokumentumot. A kormánybiztos felidézte, hogy az Espoo-i Egyezménnyel összhangban Magyarország még 2012-ben az előzetes konzultáció során 30 országot hívott meg Paks II projekt környezetvédelmi engedélyezésébe. 11 jelezte részvételi szándékát, amelyek közül az erre igényt tartókat 2015 őszén sorra járták és közmeghallgatásokon, szakértői, lakossági konzultációkon válaszoltak a kérdésekre. Az egyezmény előírja, hogy a bejelentkezett országoknak deklarálni kell, hogy nem tartanak igényt további tájékoztatásra.

Ez – mint Aszódi Attila kitért rá – nem jelenti egyben azt, hogy támogatják is a projektet. – Azt remélem, hogy a környezetvédelmi engedély még a nyár folyamán első fokon megszületik – összegezte.
A kormánybiztos arról is beszélt, hogy a beruházáshoz szükséges társadalmi és egyéb feltételek biztosításához rengeteg munka szükséges még, de ehhez az Európai Bizottság döntését várják, mert az befolyással bír ezekre a kérdésekre. – Látni kell, hogy az Európai Bizottságnak szava van ebben az ügyben. Nagyon várjuk, hogy a döntő szót hallassa – hangsúlyozta. Majd hozzátette, hogy Lázár János miniszter többször is beszélt arról, hogy szeptemberre várjuk a bizottság formális döntését, amiben lehetnek feltételek. Ezek ismeretében lehet az összes környező feladatról döntést hozni. Két kérdésben nem kapott még Magyarország brüsszeli állásfoglalást, ez az az állami támogatás és a közbeszerzés nélküli megbízás témaköre.