Ma kiderülnek a ponthatárok

Ma este nyolc órakor hirdetik ki az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat Budapesten az Infoparkban várják Pont Ott Partival, ami 16 órakor kezdődik, de hasonló programot más városokban is rendeznek.

Idén 111 162-en jelentkeztek a felsőoktatásba, több éves visszatekintésben is régen próbáltak ilyen sokan diplomát szerezni. A nagy létszám azonban a népszerű intézményekben komoly túljelentkezést eredményezett, ami a ponthatárok emelkedésével járhat, olvasható az eduline.hu honlapon, ahol egyébként délutántól folyamatosan tudósítanak majd a felvételivel kapcsolatos eseményekről.

Mint írják, másfél évtizedes algoritmus határozza meg, hogy ki milyen szakra juthat be a felvételi eljárás végén a pontszámai tükrében. Az elektronikus rendszer az elsőhelyes jelentkezéseket figyelembe véve rendezi a hallgatókat a felvételi pontszáma alapján. Az állami és a némileg alacsonyabb költségtérítéses pontszámot ott fogja meghúzni, ami „felülről” legközelebb van az ideálisan felvehető hallgatói létszámhoz.

Az MTI híre szerint a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezettek közül a legtöbben – 72 371-en – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 11 201-en, felsőoktatási szakképzést pedig 6440-en. A felsőfokú végzettségű felvételizők közül 21 150-en mesterképzésre jelentkeztek első helyen. Ösztöndíjas képzésekre 95 883-an szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát 15 279-en jelölték meg elsőként.