Lecsóból is bespájzolhattak a Spájzon

Száznegyven adagnyi készült el a Spájz vásárának első saját termékéből, a lecsóból, a tamási kistérségbeli Nagyszokoly Önkormányzatának közreműködésével, a munkát Farkas Györgyi koordinálta. Két disznótoros kondérban, két óra leforgása alatt készült, 120 kg paprikából és 30 kg paradicsomból a téli hónapokra is eltehető finomság, melyhez saját címke is készült. A lecsóhoz a helyszínen megvásárolt adományjeggyel juthattak hozzá a vásárlók. Az eladásból befolyt 63.450 forintot a paksi Segítők Házának ajánlották fel, ám Molnár Imréné emellett Nagyszokolytól befőtteket és friss zöldségcsomagot is átvehetett. A település segítségét elismerő éremmel köszönte meg, a pénzből iskolatáskákat vásárol a segítő szervezet, összegzett Matus Dóra, a Spájzot szervező Szent István téri Agricum termelőitermék-bolt vezetője, térségi koordinátor.

A lecsóbefőzés mellett több kísérőprogrammal is várták az érdeklődőket: az Erzsébet Nagy Szállodában játszóházat tartott a paksi Sáfrány házaspár, a szálloda jóvoltából pedig kedvezményes áron lehetett frissítőket fogyasztani a kávéházban. Az Agricum meghívására ismét mennyei finomságokkal érkeztek termelők a megye minden szegletéből. A Spájzot ez alkalommal átutazó német turisták és egy csoport ohiói is meglátogatta, utóbbiak  a szállodában megrendezett esküvőre érkeztek, de örömmel vetették bele magukat a piaci forgatagba, és be is spájzoltak.