Kosárlabda: Medve Máté az új csapatkapitány

Szavazással döntöttek az Atomerőmű SE kosárlabdázói arról, ki vezesse a pályára a csapatot az új szezonban, a legtöbb voks Medve Mátéra érkezett, írta meg a klub honlapja. Helyettese a mindössze egy szavazattal lemaradó Kovács Ákos lesz.

– Úgy érzem, az elmúlt évek munkája során megszereztem a kellő tapasztalatot és emberileg is fejlődtem annyit, hogy helytálljak mint kapitány – fogalmazott Medve Máté kinevezését követően. – Mindig is célomnak és feladatomnak tekintettem, hogy a társaim nehezebb időkben is számíthassanak rám minden téren, ez ezután még inkább így lesz. Fontosnak tartom az egymás, a sport és a munka maximális tiszteletét, az ezekkel szembeni alázatot, valamint a jó kommunikációt. Az utóbbi, remélem, idén a szurkolók irányában is megvalósul, nagy szükségünk van a támogatásukra és buzdításukra, amit fáradhatatlan munkával, töretlen lelkesedéssel fogunk meghálálni.

Medve Máté hozzátette: egy fiatal, lendületes, pozitív mentalitású gárda formálódik idén, melynek élén egy keménykezű, jól felkészült és inspiráló edző áll.