Megosztotta a hosszú élet titkát

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Udvardy Lászlónét. Mária néni 1926. augusztus 30-án látta meg a napvilágot Abán, de gyermekkorát Dunakömlődön töltötte. Édesapja, Rauh Konrád ottani kántortanító volt, édesanyja pedig Kasó Mária. Budapesten érettségizett, aztán hazatért, hogy nagybeteg édesanyját ápolja, akitől négy esztendővel később kellett végső búcsút vennie. Az egykori konzervgyárban dolgozott, s onnan vonult nyugállományba. Nem tette le azonban végleg a lantot, még két évig az atomerőmű számviteli osztályán vállalt feladatokat. Mária néni 1951-ben ment férjhez, három gyermekük született, Mária, Zsuzsi és Évi. Hat unokája van, és három dédunokája, ősszel érkezik a negyedik. Mivel Mária néni jó néhány évvel ezelőtt sztrókot kapott, és fizikailag nem épült fel teljesen, a mindennapi teendőkben családtagjai és gondozók segítik. Legkedveltebb elfoglaltsága az újságolvasás és a keresztrejtvényfejtés. Ahogy tréfásan megjegyezte, a televízióra délelőtt haragszik, viszont estefelé szívesen bekapcsolja, főként az ismeretterjesztő műsorokat szereti, és a híreket is figyelemmel kíséri. Az, hogy ilyen szép kort megélt, szerinte annak köszönhető, hogy mindig tevékeny volt. Születésnapján Süli János polgármester és S. Szabó Gabriella kommunikációs referens köszöntötte a város nevében.