Extrémsportparkot álmodtak Paksra

PakSkate néven komplex paksi extrém­sport­park építését tervezi az önkormányzat. A projektről a tervezőcsapat egyik tagja, Solymos Attila tájékoztatta a képviselő-testület és a városházi apparátus tagjait, valamint a Paks II. projektcég képviselőit a polgármesteri hivatalban a múlt héten. A park az Ürgemezőn létesülne. Az okleveles építészmérnök szerint nemcsak a közel száz helyi BMX-kerékpározó, rollerező, görkorcsolyázó, gördeszkázó fiatal számára jelentene bemutatási, gyakorlási, versenyzési, oktatási lehetőséget a park, hanem a sportturizmus révén az ország más területeiről is idevonzaná az extrémsportot űzőket.

Közel húsz éve fogalmazódott meg először egy extrémsportpark építésének terve Pakson, azóta tervek készültek és többször napirendre került a megvalósítás is.

– A komplex extrémsportpark jelenleg egy projektelképzelés, amiből a kétgenerációs dirtpálya a megvalósulás küszöbén áll, hiszen ez jogerős építési engedéllyel, kiviteli tervvel és közbeszerzési anyagdokumentumokkal bíró program, szerepel a város idei költségvetésében – erről Süli János tájékoztatott a városházán. A polgármester szerint az új sportpark népszerű lenne, hiszen amellett, hogy számos helyi fiatal tölthetné el itt a szabadidejét, ide lehetne hozni olyan versenyeket, amelyek tovább növelnék Paks ismertségét.

– Ezek többnapos rendezvények, szállásfoglalással, ami a városnak újabb bevételt jelentene. Az országban több településen működik extrémsportparkrészlet, de olyan komplex létesítmény, amit Paksra tervezünk, még nincs – hallhattuk a fórumon. Mivel hazánkban egyedülálló pálya épülne, ezért nemzetközi szintű versenyeket is rendezhetnénk, néhány év múlva akár Európa-bajnokságot is – emelte ki Solymos Attila.

A rendezvényen bemutatták az új atom­erő­művi blokkok építése kapcsán felmerülő városfejlesztési feladatok településrendezési programját is. A komplex térbeli vizsgálat alapján megszületett elképzelések a közlekedés, a közműrendszerek, a lakó- és ipari, valamint a szabadidős területek és az intézményrendszer fejlesztését érintik. – A város településrendezési terveit fel kell készíteni a közelgő változásokra, és vállalkozók bevonásával meg kell teremteni azt a gazdasági környezetet, amin keresztül a projektek elindulhatnak. Ezen dolgozunk jelenleg – mondta el Süli János, Paks polgármestere.