Mesés nap Süsüvel és barátaival

Csukás István mesevilágába csöppenhetnek a gyerekek a Csengey kulturális központ kiállításán, ami a felnőtteknek is nagy élmény, hiszen jól ismerik Süsü, a Nagy ho-ho-ho horgász és Mirr-Murr kalandjait, vagy éppen Pom-Pom meséit. A Süsü és barátai című tárlaton Megyeri János szobrászművész embernagyságú alkotásai öt jelenetben idézik a kedvelt történeteket és alakjait. A kiállítás nagy sikert aratott a kulturális központ Mesés Napján, ahol fotózkodni is lehetett a mesefigurák társaságában. Emellett kézműves foglalkozást tartottak, volt játszóház, a cserkészek játékos feladatokkal készültek a gyerekeknek illetve kihirdették a Csukás István rajzpályázat eredményét, amire összesen 147 alkotást küldtek be a gyerekek. A Mesés Nap délelőttjén 160 vendég fordult meg a központban, az egyébként szeptember 15-ig látogatható kiállítást pedig aznap 302-en tekintették meg. A rajzpályázaton első lett Kovács Léda Ágnes a Bezerédj iskolából és Weisz István a Balogh Antal katolikus iskolából, második Csizmadia Bence a Deáki iskolából és Jákli Jázmin lett, harmadik pedig Petrik Anna a Balogh iskolából és Hingl Enikő a Deák iskolából. Különdíjat vehetett át Németh Nikolett és Németh Anna, valamint Kern Enikő a Deák iskolából, Csengey díjban pedig a II. Rákóczi Ferenc iskola pusztahencsei tagozata és a paksi Deák Ferenc általános iskola 2. osztálya részesült.