Kétnyelvű kalauz a térség turisztikai kínálatáról

A térség településvezetői vehették először kézbe a környék turisztikai kínálatát két nyelven bemutató kiadványt, a Paks–Kalocsa–Szekszárd Kalauzt. A háromezer példányban elkészült könyvet Czink Dóra turisztikai és városmarketing-referens mutatta be kedden a Prelátusban. A Kalauz a magyar mellett oroszul tájékoztat az atomerőmű 30 km-es körzetének turisztikai kínálatáról. – Reméljük, napokon belül megérkeznek a hírek, hogy nem hiába készültünk – fogalmazott Süli János a kötet bemutatóján. Paks város polgármestere arra utalt, hogy a kiadványt elsősorban azoknak az orosz szakembereknek szánják, akik részt vesznek az atomerőmű kapacitás-fenntartását célzó beruházásban, s akiknek érkezésére ebben az időpontban már számítottak. Kifejtette: szeretnék, hogy a beruházásban részt vevő szakemberek hasznosan, tartalmasan tölthessék el szabadidejüket. Nemcsak számukra lesz előny, ha ezt a közvetlen környéken tehetik meg, hanem a térségben élők számára is, akik a beruházás idején erre építhetik fel vállalkozásukat. Süli János szavai szerint az a cél, hogy ezek fenntartható, stabil megélhetést biztosító vállalkozások legyenek.

A fényképekkel gazdagon illusztrált kötet a Paksi Társadalmi Tanácsba integrált 41 település kínálatát szedte csokorba, beleértve a szálláslehetőségeket, a vendéglátóhelyeket, a szabadidős tevékenységeket és a célközönségre fókuszálva az orosz emlékműveket. A kötet megjelentetését a paksi önkormányzat finanszírozta, az elkészítését segítő bizottság munkájába bekapcsolódtak az érintett települések és a Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. képviselői is.

– A kalocsai kistérség mind a tizenkilenc települése bemutatkozik a kiadványban szép képekkel illusztrálva, tematikusan összegyűjtve a túrázási, fürdőzési és egyéb lehetőségeket, amelyek az idelátogatókat és a tartósan ide települőket várják. A kötet, ahogy a neve is mutatja, kalauz számukra a szolgáltatásokról és a látnivalókról – vázolta Horváthné Csortán Krisztina, a Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Ugyanez igaz a paksi és szekszárdi kistérség településeire. A Kalauzhoz hozzá lehet jutni az abban szereplő negyvenegy településen, Paks, Kalocsa és Szekszárd térségében többek között önkormányzatoknál, szálláshelyeken, turisztikai információs pontokon.